Béremelés

Minden idők legnagyobb pedagógus béremelése zajlik

Bors

Létrehozva: 2024.09.04.

18 ezer pedagógust és 6500 oktatót érint.

Egy parlamenti ciklus alatt mintegy duplájára emelkedik a pedagógusok jövedelme, és ez olyan léptékű béremelés, amilyen még nem volt korábban Magyarországon - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Január elsejétől 32,2 százalékkal nőtt a pedagógusok bére, jövő évtől pedig várhatóan újabb 21 százalékkal emelkedik majd. A megelőző két évben 10-10 százalékkal emelkedtek a pedagógusbérek átlagosan – közölte Rétvári Bence.

A béremelési folyamat részben hazai, részben európai uniós finanszírozásból történik: 2030-ig körülbelül 8 százaléka valósul meg uniós forrásból, és körülbelül 92 százaléka hazai forrásból – közölte Rétvári Bence. Megjegyezte:

az uniós forrás abban segít, hogy hamarabb tud elindulni a béremelés.

Hangsúlyozta: a kormány azért emeli a pedagógusok bérét, mert fontosnak tartja, hogy elismerjék őket mind társadalmilag, morálisan, mind pedig anyagilag is. A pedagógusok bére alacsonyabb volt, mint amilyen a társadalmi fontosságuk, hasznosságuk, ezért volt fontos „minden idők legnagyobb léptékű pedagógus béremelését elindítani” – mondta Rétvári Bence. Kiemelte azt is, hogy az Országgyűlés által elfogadott, az új pedagógus életpályáról szóló szabályozással ösztönzik a fiatalokat a pedagóguspálya választására, hiszen már fiatalon is magasabb összeget lehet keresni. Példaként említette, hogy azoknak a pedagógusoknak, a pedagógus munkát segítőknek, akik olyan településen tanítanak, ahol nagyon magas a hátrányos helyzetűek a száma, automatikusan 20 százalékkal magasabb a bérük.

Ez több mint 18 ezer pedagógust és körülbelül 6500 oktató munkát segítő munkatársat érint, tehát körülbelül 25 ezren kapnak 20 százalékkal magasabb bért azért, mert hátrányos helyzetű településen dolgoznak – mutatott rá.

Rétvári Bence kiemelte azt is, az új teljesítményértékelési rendszer abban is segít, hogy pályán tudja tartani a legjobb képességű pedagógusokat, akik a legtöbbet teszik a diákokért. A rendszer a jövő évi béreket fogja először érezhető mértékben befolyásolni – jegyezte meg. Az államtitkár elmondta:

idén a pedagógusok átlagos fizetése a tankerületi iskolákban 652 ezer forint környékén alakult.

A terveik szerint a jövő évben 800 ezer forint felett lesz a pedagógusok a bére, és el szeretnének jutni oda, hogy minél több pedagógus keressen 1 millió forint fölött. Rétvári Bence azt mondta: abban bíznak, hogy 2027-re a pedagógusok átlagbére már 1 millió forint környékén alakul majd. Már most 1400 felett van azon pedagógusok száma, akik egymillió forintot keresnek, ők elsősorban iskolaigazgatók. Az államtitkár rámutatott arra is, hogy a pedagógus béremelés hatása látható a felvételi számokban is: 20 évvel ezelőtt körülbelül 5 ezer fiatalt vettek fel pedagógusképzésre, 10 évvel ezelőtt körülbelül 9 ezret, míg az idei évben rekordszámú, mintegy 15 ezer hallgatót vettek fel pedagógusképzésre.

A béremeléssel, a teljesítménybérezéssel pályán tudjuk tartani a tanárokat, és a pedagógus pályának a népszerűsége is nőtt – mondta.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke arról beszélt, nyilván a kormányzat bérpolitikája alapvetően jelzi azt is, hogy abban az időszakban mi az, amit kiemelten fontosnak tart, és örömmel látják az elmúlt időszak intézkedéseinek eredményét.

A Nemzeti Pedagógus Kar a kiszámíthatóság miatt törekedett arra, hogy a pedagógusbéreknek mindenféleképpen valamiféle társadalmi sztenderdhez kell kötődni. Ez a társadalmi sztenderd korábban a minimálbér volt, most pedig a diplomás átlagbér  – mondta.

Kiemelte, a béremelés azt is biztosíthatja, hogy jóval kevesebben fognak idő előtt a pedagógus pályáról elmenni. Horváth Péter elmondta: a kezdő pedagógusok fizetése jóval magasabb mértékben emelkedett, mint egyébként átlagban a pedagógusok bére, és ez eredményezheti azt, hogy nőtt az érdeklődés a pedagóguspályák iránt. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke nagyon jó kormányzati döntésnek nevezte, hogy rövid ciklusú képzésekkel lehet pedagógus az is, akinek eredetileg nem pedagógus végzettsége van, vagy így lehet növelni pedagógus végzettségűek szaktárgy számát.

A felmérések szerint a megkérdezettek többsége egyetért az okostelefon-használat iskolai korlátozásával és az ezzel kapcsolatos rendelettel – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Rétvári Bence közölte: az osztályteremben, tanítási idő alatt a készüléket csak akkor lehet használni, ha az kifejezetten a tanórát segíti. Ezt a munkát a kormány is erősítette az elmúlt időben – tette hozzá –, hiszen 450 ezer laptopot osztottak ki a diákoknak, az idén pedig további 100 ezret osztanak ki azért, hogy minden diák készségszinten megismerje a különféle eszközöket és a tanulást szolgáló tartalmakat.

A legutóbbi, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által végzett felmérés szerint az alsó tagozat esetében a megkérdezettek 94 százaléka, a felső tagozatban 89, míg a középiskolában 73 százaléka támogatta a mobiltelefon használatának tanítási idő alatti korlátozását – ismertette Rétvári Bence.

Egy másik, a Szent István Intézet által készíttetett felmérés szerint, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy

egyetértenek-e azzal, hogy telefont csak oktatási céllal lehessen az iskolában használni, a válaszadók 67 százaléka „teljes mértékben egyetért”,

18 százaléka „inkább egyetért”, az „inkább nem” és az „egyáltalán nem ért egyet” választ 7-7 százalék jelölte meg.

A mobileszközök iskolai időben történő korlátozásával nagyban megelőzhetők az iskolai online zaklatások is – emelte ki az államtitkár. Mint mondta, a telefonok használatának tiltása nemcsak Magyarországon van napirenden, számos ország korlátozta vagy korlátozni fogja ezen eszközök iskolai használatát.

Így például Angliában, Franciaországban, Szlovákiában, Hollandiában, Olaszországban született hasonló korlátozás. A sajtótájékoztatón Hal Melinda klinikai szakpszichológus – egyetértve a rendelettel – azt mondta, az oktatási intézmény szerepe nem kizárólag a tanulást szolgálja, hanem a nevelést, a megfelelő és biztonságos fejlődést is.

„A mentális keretben ez nem képzelhető el úgy, hogy a digitális eszközök próbálják nevelni, alakítani a fiatalok gondolkodását” – fogalmazott. Az elmúlt évek tendenciája azt mutatja – folytatta –, hogy minél többet használja a digitális eszközt egy gyermek, a mentális készségei annál inkább háttérbe szorulnak.

Igaz ez a kognitív, tanulási teljesítményre, a gondolkodásra, a logikai sorok kialakítására vagy a szimbolikus gondolkodásra – fűzte hozzá. Közölte: minél kisebb korban kap egy gyerek okoseszközt, annál nagyobb a mentális romlás; mára ez azt jelenti, hogy minden negyedik fiatal küzd valamilyen mentális zavarral vagy annak klinikai tünetével.

Hal Melinda szerint az évtized legnagyobb kihívása lesz megpróbálni megállítani ezt a romlást.

A szakember úgy vélte, hogy a korlátozással csökkenni fog az internetes zaklatási (cyberbullying) esetek száma, amelyek az online térben, iskolaidőben is megtörténtek. Az adatok szerint minden második magyar gyerek évente legalább egyszer zaklatás áldozatává válik, ezen esetek 80 százaléka az online térben történik.

Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő arról beszélt, hogy a kiskamaszok, kamaszok képernyő előtt töltött ideje más, az idegrendszeri fejlődéshez elengedhetetlen tevékenységtől vonja el az időt.

Idézte az OECD 2017-es jelentését, amely szerint nem látható, hogy az okostelefonok iskolai megjelenése bármi pluszt adna az oktatáshoz, a tavalyi PISA-jelentés szerint pedig ezen eszközök a gyerekek kompetenciaképességét rontja. Mint mondta, tud olyan iskoláról, ahol már nyolc éve tiltják a telefonok iskolai használatát.

Eőry Csaba adatkezelési szakember szerint az ilyen eszközökön a személyes adatkezelés is hosszú távra ható probléma: a telefon- és internethasználat során számos adat keletkezik a felhasználóról, az évek során „rengeteg információmorzsát” elszórnak magukról a gyerekek, az érdeklődési körükről, a döntéseikről.

A szakember a tudatosságra hívta fel a figyelmet, mint mondta, a „józan ész politikája” alapján jelenjen meg mindenki az online térben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek