Telefon

Te hova adtad le a mobilodat reggel a suliban?

Bors

Létrehozva: 2024.09.02.

Mától ( szept. 2.) kell leadni a mobilt az iskolában a tanítás előtt, egy új kormányrendelet értelmében. A döntés megosztja a társadalmat, hiszen az ellenzőknek és az egyetértőknek is megvannak az érveik. A Borsonline.hu Facebook-oldalán ezzel kapcsolatos kérdésünkre mindössze három óra alatt 600 hozzászólás érkezett.

Tilos a diákoknak mobiltelefont maguknál tartaniuk az általános- és középiskolákban mától. A kormányrendelet értelmében az intézményeknek gondoskodniuk kell a készülékek tanítás előtti begyűjtéséről, illetve az oktatás utáni visszaadásáról. Lapunk Facebook-oldalán feltettük a kérdést: „Te hogy adtad le a mobilodat reggel a suliban?”A válaszokból kiderül: vannak, akik nem értenek egyet az új jogszabállyal, de a legtöbben helyeslik.

Mi már 15 évvel ezelőtt is ki kellett, hogy tegyük óra előtt a tanári asztalra, aztán, ha vége lett, szünetben elvehettük. Aztán a következő óra kezdetén újra ki és így tovább. Tök jól működött

 – írta az egyik hozzászóló.

Egy, a rendelet ellenzőinek táborához tartozó illető szerint a mobiltelefonok kötelező leadása a haladást gátolja.

- Még jó, hogy nem a 60-as években járunk! A világ fejlődik, digitalizálódik. Fejlettebb országokban már könyv sincs!!

Egy újabb megnyilvánuló arra emlékeztetett, hogy nem csupán az iskolákban korlátozzák a készülékek használatát.

Sok munkahely is van, ahol nem engedik meg a mobilt! Régen telefon se volt! Szünetekben beszélgettünk vagy szaladgáltunk!

Android, telefon, mobiltelefon, okostelefon, alkalmazások, appok
Mától nem tarthatják maguknál az órákon a diákok a telefont Fotó: Pexels

Van, aki a nevelésben látja a fő problémát.

- Nem lett volna semmi gond, ha a gyerekek úgy lettek volna nevelve, hogy az órán kikapcsolják a telefont!

Egy idősebb Facebook-felhasználó szerint indokolatlan a nagy hajcihő.

- Minek kell ebből ilyen nagy ügyet csinálni. Nekünk nem volt, mégis felnőttünk és rendesen tanultunk. És nem fogják terrorizálni a tanárokat sem. Elég, ha otthon a telefonon lógnak – fejezte be hozzászólását.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek