Szívszorító

„Nem tudhatom, melyik nap lesz az utolsó, hogy beszélünk” – kisfiát mentve, férjét hátrahagyva menekült el Ukrajnából Viktória

Létrehozva: 2024.09.01.

Viktória Lysenko Szumiból érkezett Magyarországra kisfiával, 2022 márciusában. A menekülésre nagyon hamar sor került, hiszen városuk az elsők között volt, amit bombáztak és a mai napig is támadnak az oroszok. Viktória három napon át utazott egy vonatban fiával, hogy átmeneküljön Záhonynál, férje azonban kint maradt.

Apró lakás előtt integet nekünk mosolyogva Viktória, akivel bár közös nyelvet nem beszélünk, mutogatva megértjük egymást, míg meg nem érkezik a tolmács az apró lakásba. Viktória fiával, Alexanderrel és a nagymamával él Budapesten, a Forgách utcában egy albérletben, amit az egyik segítő szervezet talált nekik. Már évek óta dolgozik is, jelenleg szobalányként. Belépve az apró lakásba egy gyönyörű, szőke kisfiú mosolyog ránk cinkosul, akinek a világ egyik legszörnyűbb dolgát kellett átélnie, oly fiatalon. A háború elvette az otthonát. Alexander most megy második osztályba, magyar iskolába jár, már nagyon jól beszéli a nyelvet is, de előttünk azért szégyenlős. Mosolyognak egymásra, boldogan duruzsolnak egymással ukránul, mintha nem ez lett volna életük legnehezebb elmúlt két éve.

Viktória jelenleg a 13. kerületben él fiával és a nagymamával egy albérletben, végre biztonságban  Fotó: Bors

„Egy életet nem lehet bepakolni egy hátizsákba”

Viktória Szumiból érkezett fiával, a férje azonban ott maradt. Nem akar bevonulni katonának, de az országot nem hagyhatja el. A város azonban a háború kitörése óta nem biztonságos, nagyon korán evakuálták onnan a lakosságot, aki csak tehette menekült. Viktória férje azonban nem tehette, hiszen hadköteles korban lévő férfiként az országban kellett maradnia.

Még most, augusztus 30-án reggel is bombázták Szumit. A mi házunktól két házzal arrébb csapódott be a bomba. A férjem jól van, de nagyon nagy a stressz és nagyon nehéz, hiszen nem tudom, hogy ha holnap hívom, akkor felveszi-e, vagy sem

 – meséli megtörten Viktória, akinek ahogy eszébe jut a férje máris patakokban folyik a könnye. A fiatal ukrán édesanya számára éppen ezért is volt olyan nehéz a búcsú 2022. március 15-én, hiszen nem tudta, hogy a városuk és a férje túl fogja-e élni a háborút és valaha haza térnek-e még. Viktóriának azonban nem volt mit tennie, egy hátizsákba összepakolta a dokumentumokat, a kisfia keresztlevelét és egy kabala kitűzőt, ami az út alatt reményt adott nekik.

Nem sok minden fér bele egy hátizsákba, egy életet nem lehet összecsomagolni. Három teljes nap volt az út Budapestre, Záhonynál jöttünk át a határon. A vonaton annyi ember volt, hogy nem volt elég ülőhely, csak a gyerekek tudtak aludni az úton. Nagyon nehéz volt, féltünk – mesélt a menekülésről az édesanya, aki ráadásul nem most menekül először. 2014-ben ugyanis Krímből menekült el Szumiba, az akkori háború miatt, így a család nagy része a jelenleg Oroszországhoz tartozó Krímben maradt.

Viktóriáék élete nagyon nehéz, de így is boldogok, hogy biztonságban vannak Fotó: Bors

„Legyen végre béke”

– Csak, amikor átléptem a határt, akkor éreztem jobbnak a helyzetet, akkor nyugodtam meg. Egészen addig nagyon nehéz volt, nem is tudtam, hogy vissza megyünk-e Ukrajnába valaha vagy sem. Nem tudtam, hogy ki tudunk-e menekülni, első körben a gyerekre fókuszáltam, hogy neki túl kell élnie  – tette hozzá könnyeivel küszködve Viktória, aki bár már két éve itt él, biztonságban, még mindig össze szorul a szíve, ha olvassa a híreket a háborúról és arról, mennyi emberi élet veszik oda. Attól retteg, hogy a következő a férje lesz.

Az az utolsó reményem, hogy egy nap vége lesz ennek a szörnyűségnek és a férjem átjöhet ide hozzánk, hogy végre újra együtt vacsorázhassunk, együtt lehessünk, biztonságban. Itt béke van, jól érezzük magunkat és nagyon hálásak vagyunk a befogadásért, mert ez egyedül, önerőből nem sikerült volna. Ha nincsenek a magyar segítők, mi nem éljük ezt túl és sosem menekülünk meg 

– hálálkodott az édesanya, aki egy dolgot üzen haza: legyen már béke, a családok hadd lehessenek újra együtt!

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek