Tragédia

Zokogásban törtek ki a nézők, a színpadon halt meg a 35 éves családanya

B.

Létrehozva: 2024.09.13.

A családanya viszont a verseny egy pontján összeesett.

Megfulladt egy anyuka egy mályvacukor-evő versenyen. A könyvelőként dolgozó 37 éves Natalie Buss is részt vett azon az eseményen, amellyel pénzt gyűjtöttek egy 10 éve alatti gyerekekből álló rögbicsapatnak, ahol a fia is játszott. A rendezvény egy pontján rengeteg rózsaszín és fehér mályvacukrot vitték a színpadra, és az volt a feladat, hogy ki tudja a legtöbbet a szájában venni. A családanya viszont a verseny egy pontján összeesett.

Mentősöket riasztottak, a nézőtérről pedig egy szolgálaton kívüli nővér rohant fel a színpadra és próbált segíteni, miközben más a közeli iskolába szaladt defibrillátorért. De Natalie életét végül nem tudták megmenteni. A közönség soraiban többen sokkot kaptak, és sokan sírtak.

A tragédia körülményeinek kivizsgálására nyomozás indult, és kiderült, a játékban a versenyzők 60 másodperces időkorlátot kaptak, hogy megnézzék, hány mályvacukrot tudnak a szájukba venni, miközben a család és a barátok szurkoltak nekik. Azt még vizsgálják, mi történt pontosan a játék közben, valamint a halál okát, és az is, hogy a rendezvény szervezése megfelelt-e a szabályoknak – írja a Mirror.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek