Háztűz

„Épp, hogy befejeztük a házunkat, porig égett az egész" – A nulláról kell újrakezdenie életét a Csesztregi családnak

Kis Dalma Róza

Létrehozva: 2024.10.28. 10:30

Október 17-én csaptak fel a lángok Magyarszerdahelyen. A hegyen a Csesztregi család otthona lángolt, benne minden értékükkel, megtakarított pénzükkel.

Múlt hét csütörtökön, október 17-én reggel mindene odalett a Csesztregi családnak. Mire a tűzoltók kiértek már mindent felemésztett a tűz, a 100 négyzetméteres, frissen felújított, magyarszerdahelyi otthonból semmi sem maradt. A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy senki sem tartózkodott otthon. A családért összefogott Magyarszerdahely, egy emberként indítottak gyűjtést a három fős családnak, akiknek most a nulláról kell újraépíteniük az életüket.

Csesztregi
Használható dolog egyáltalán nem maradt a Csesztregi család házában Fotó: Olvasói fotó

„Az ember nem tudja felfogni hirtelen, hogy mindene eltűnt"

A Csesztregi család körülbelül három éve vette meg ezt a házat Magyarszerdahelyen, miután sikerült kilábalniuk előző házuk Devizahiteléből. A házat azóta újítgatták, idén tavasszal készült el teljes pompájában. Alig fél évre rá, hogy végre megnyugodhatott a család és egyenesbe jött volna lakhatásuk, a ház kigyulladt

Nem volt semmi jele, nem tudjuk még mindig a tűz pontos okát, elektromos zárlat lett ráírva a jelentésre

 – mesélte a Borsnak a 21 éves Csesztregi Ottó, aki édesapjával Ausztriában dolgozik, így amint megtudták, hogy mi történt a házzal, máris haza siettek. Szerencsére az édesanyja sem tartózkodott otthon, már ő is elment dolgozni, mire megtörtént a baj

A család minden megtakarítása és a pénze nagy része is bent égett a házban  Fotó: Olvasói fotó

Fel sem fogtuk, hogy mindenünk eltűnt, pár nap volt mire ez úgy valósággá vált. Édesapám egyik barátjának a vendégházában vészeljük át a telet, aztán nekilátunk újra az építkezésnek. Nem lehet megállni – tette hozzá Ottó, aki kifejtette, hogy szó szerint mindenük elégett, a pénzük is, ugyanis azt is otthon tartották. Egyetlen szerencséjük, hogy a fizetésük egy része kártyán volt, de minden megtakarításuk odalett. 

Volt kint kárszakértő a biztosítótól, egyelőre nem mondott pontos összeget, hogy mekkora a kár, de semmi sem maradt a 100 négyzetméteres, felújított otthonunkból. Most azon vagyunk, hogy tavasszal újrakezdjük az építkezést. Nem tudunk mit csinálni, nem fordulhatunk magunkba, csináljuk a dolgunkat tovább, újra kell kezdenünk mindent, elölről. Egyszer már sikerült, miért ne sikerülne újra?

 – nyilatkozta a Borsnak Ottó határozottan, aki szerint legjobb esetben is egy év kell az építkezéshez. 

A családnak a nulláról kell újrakezdenie  Fotó: Olvasói fotó

Összefogott a község a családért

Magyarszerdahely még a tűz napján értesítette a lakókat róla, hogy gyűjtést indítanak a Csesztregi családnak. 

Nagyon jól esett a gyűjtés és a dolgok, ruhák, élelmiszer, edények, pénz, amit kaptunk az emberektől. Nagyon örülünk, hogy ilyen emberek vesznek minket körbe és le a kalappal az egész település előtt, nagyon köszönjük

– hálálkodott Ottó, aki személy szerint saját ballagóöltönyét, amiben nemrég ballagott és a dédapja zsebóráját sajnálja a bent égett tárgyak közül. De a családi fényképek, emlékek és relikviák is hiányozni fognak nekik, amiket tudják, hogy nem lehet pótolni. A lényeg azonban az, hogy mindenki jól van és senki sem tartózkodott a házban. A családot most az motiválja, hogy csinálni kell, dolgozni azért, hogy újra felépüljön a ház. Egyszer már sikerült ez, a Csesztregi család szerint pedig nincs olyan, amit ne lehetne megoldani.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek