Szívszorító

„Nem ébredt fel reggel, majd nyolc nap múlva meghalt" – Halála után három ember életét mentette meg Irma fia

Kis Dalma Róza

Létrehozva: 2024.10.27. 20:00

Csikós Józsefné Kiss Irma és férje olyasmit élt át, amit egy szülőnek sem lenne szabad. Túlélték és eltemették gyermeküket, Csikós József „Csikit”. A 33 éves agrármérnök 2011-ben, hirtelen hunyt el, szerveivel azonban még életeket mentett. Irma most a Borsnak mesélt a történtekről.

2011-ben egy májusi reggelen kezdődött a Csikós család tragédiája, amikor a 33 éves, csak Csikinek becézett József nem ébredt fel. Irmáéknak Csiki barátnője telefonált, akivel fiuk együtt élt akkoriban, hogy nagy a baj. A mentősök sokáig küzdöttek a fiatal férfiért, sikerült is újraéleszteni, de a kórházban nyolc nappal később megállapították az agyhalált nála. A család összetört, Irma most a Borsnak beszélt a történtekről.

életeket mentett
Irma fia egyik napról a másikra meghalt, de később életeket mentett   Fotó: Olvasói fotó

Irma évekig gyászolt, vígasza az volt, hogy a fia életeket mentett

Irmáékat a kecskeméti kórház főorvosa hívta be egy beszélgetésre, aki közölte a tényeket. Csiki elhunyt, de a szerveit kioperálják és donáció céljára felajánlják, ha a szülők beleegyeznek.

Sosem gondoltuk, hogy ilyesmi megtörténik velünk, így nem is beszéltünk róla, hogy mit mondunk egy ilyen kérdésre. Meglepett minket, de igent mondtunk. Sokáig gondolkoztunk, hogy jól tettük-e

 – mesélte a Borsnak Irma.

A fiam három férfi életét mentette meg, négy szervével. Ketten közülük az ötvenes éveikben járnak, egy pedig már hetvenen felül van. Ennyit tudunk róluk. A gyász és a fájdalom feldolgozásában ez hatalmas segítség volt, hogy büszke lehetek a fiamra, aki másoknak tudott segíteni halála után – részletezte Irma. Csikit mindenki szerette a városban, temetésére megtelt a 600 fős templom, az egész Fő utcán feketébe öltözött fiatalok hömpölyögtek. A fiatalon elhunyt donor emlékére emléktornát szerveznek minden évben a helyi sportiskolában, hiszen Csiki jégkorongozott, fallabdázott és focizott is. 

Csiki temetésén rengetegen részt vettek, emlékére tornát is tartanak a helyi sportiskolában  Fotó: Olvasói fotó

A család évekre nagy gyászba borult, nehéz volt feldolgozni a fiuk elvesztését. Majd egyszer csak besétált egy fiatalember Irma férjéhez munkaügyben, ami mindent megváltoztatott.

Látta, hogy gyászolunk és kiderült, hogy ő is transzplantált. A férfi éveken át várta, hogy letehessen egy csokor virágot valahova, hálája jeléül a donorjának. Ami érdekes, hogy körülbelül akkor kapta az új máját, amikor a mi fiunk meghalt. Ekkor találtuk ki, hogy kellene egy emlékhely, ahol kifejezhetik hálájukat a transzplantáltak 

– tette hozzá az édesanya, akinek ötlete a kiskunfélegyházi temetőben helyet is kapott. Azóta minden évben megemlékeznek ott a szervdonorokról, köztük Irma fiáról is.

Irma fia három ember életét mentette meg szerveivel, édesanyja alapítványt és emlékhelyet hozott létre halála után   Fotó: Olvasói fotó

Csiki akkori barátnőjét továbbra is családtagként kezelik Irmáék

Idővel a veszteségből hivatás lett, Irmáék 2020-ban létrehoztak egy alapítványt, aminek célja, hogy segítse a donorrá vált elhunytak családját.

– Sokszor olyan lesz donor, aki családfenntartó volt, édesapa, édesanya. Egy édesapa például 5 kisgyerekkel maradt egyedül, de van aki az egyetlen fiát vesztette el, aki támogatta, segítette. Mi nekik próbálnak segíteni – mesélt az alapítványról Irma. Csiki a tragédia idején akkori barátnőjével élt, aki évek óta kapcsolatban volt a fiatal agrármérnökkel.

Hosszú kapcsolatban voltak, együtt éltek. A kishölgy előtte nem sokkal elvesztette a nővérét majd az édesanyját is. Egymást segítettük a gyászban, de én azt mondtam neki is és a fiam egy korábbi barátnőjének is, hogy nekik most kezdődik az élet, ki kell lépni a gyászból, legyenek boldogok

 – mesélte Irma, akinek elhunyt fia volt barátnői is eljárnak a megemlékezésekre, sőt, családi eseményeken is részt vesz a lány, aki Csiki mellett volt halálakor.

A volt párja úgy beépült a családba, mintha tényleg a fiam felesége lenne. Ragaszkodik a családhoz, hiába, hogy van már férje, a férje is fiamként jön hozzánk, a gyerekeik is ismernek, mintha a nagymamájuk lennék. A gyerekek is tudják, hogy kiről szól ez az egész, hogy kire emlékezünk meg. Mi egy nagy család lettünk – zárta gondolatait Irma, akinek fia, Csikós József örökké Kiskunfélegyháza emlékében él. Ahogy az óvodában ráragadt Csiki becenév is, mely a síremlékén is szerepel. A fiatal férfi halála pedig örökké arra emlékeztet mindenkit, hogy a donorok szerepe fontos, egy család vesztesége pedig három ember életének megmentését is jelentheti. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek