Taxirablás

Elfogatóparancs: Őt körözik a budapesti taxirablás miatt

B.

Létrehozva: 2024.10.03. 15:52

Hajtóvadászat a XVIII. kerületben elkövetett bűncselekmény feltételezett elkövetője után.

Megfenyegetett utasa egy taxisofőrt, majd elvitte kocsiját Budapesten október 2-ára virradóan. A fiatal férfi a VIII. kerületi Gázláng utcában szállt be, majd a XVIII. kerületbe vitette magát, ahol azzal fenyegette az idős sofőrt, hogy megöli, ha nem adja át az autót. A taxis átadta a kocsit, sérülés nem történt.

A rendőrség rablás miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást. A feltételezett elkövetőt, a 27 éves Lakatos Antal budapesti lakost még aznap azonosították, és körözést adtak ki ellene, a férfi után jelenleg is hajtóvadászat folyik. A rendőrség egy fotót is megosztott a feltételezett elkövetőről.

Az eltulajdonított TX-AE 954 rendszámú Ford Focus taxit szintén körözik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki Lakatos Antalt felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek