Eltűnt

Három hónapon át pincékben bujkált a 15 éves Angelika

M. N.

Létrehozva: 2024.10.28. 20:00

Angelikának több hónapja veszett nyoma a saját szobájából. Szülei minden nap imádkoztak, hogy végre hazakerüljön az eltűnt kislány, azonban erre nem sok esélyt láttak. Ám az egyik nap kaptak egy ismeretlen férfitól egy telefonhívást.

„Mi még mindig nem fogtuk fel, remegek” – kezdte lapunknak a 15 éves Horváth Angelika édesanyja. Gyermekének még augusztus 2-án veszett nyoma dunaszekcsői otthonából. Az anyuka, Ágnes és a tini édesapja mindent tűvé tett az eltűnt kislány után, ám az idő ellenük dolgozott, így még kétségbeesettebbek voltak. Azonban október 25-én az édesanyát egy ismeretlen férfi felhívta.

Angelika
Angelikát eltűntként keresték hónapokig. Végül hazament  Fotó: olvasói

– Pénteken kaptunk egy telefonhívást, egy idegen férfi volt a vonalban – mondta Ágnes. 

Azt mondta nekünk, hogy: „ne aggódjatok, a lányotok jól van. Már két és fél hónapja idegeskedtek, de jól van. Menjetek ki a buszmegállóba, busszal fog hazamenni Angelika.” Mi ki is mentünk a lány apjával, vártuk őt és kiderült, hogy valóban úgy van, ahogy a férfi mondta. A lányom leszállt a buszról. Végre hazajött!

Ágnes és a párja először meg sem tudott szólalni örömében.

- Annyira örültünk, az apja annyira sírt, hogy alig lehetett megnyugtatni őt, én még mindig remegek

 – mondta tovább. 

Így van most az eltűnt Angelika

– Hazavittük és megetettük, de szegénykém alig bírt enni. Igazából ő is nagyon meg volt szeppenve, nem nagyon beszélt, de rögtön elnézést kért tőlünk. Kiderült, hogy ezzel a 27 év körüli férfival pincékben élt, ott bujkáltak. A zsebpénzét élték fel, majd eladták a telefonját, mert már nagyon éhesek voltak.

Angelika figyelemmel tartotta a keresési posztokat róla és édesanyja üzeneteit is. 

– Azt mondta, hogy látta, hogy miket raktam ki és azt is, hogy mennyire meg vagyunk ijedve, de azért nem reagált, mert akkor megtudtuk volna, hogy hol van – meséli. 

– Azt mondta, hogy azért jött végül haza, mert nagyon aggódott értünk. Jelenleg egy rokonnál van, ahol vannak gyerekek. Őt is és minket is komoly trauma ért, így meg kell nyugodnunk, hogy utána át tudjuk beszélni a folytatást.

Lapunknak az édesanya elmondta, hogy amikor hazavitték a lányt, értesítették a rendőrséget. Angelikának majd be kell mennie kihallgatásra is a rendőrségre, majd újra iskolába is járhat.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek