Betegség

„Hosszú út áll előtte” - Napi 800 ezer forintba kerül az agyvérzést kapott anyuka kórházi ellátása

B. V.

Létrehozva: 2024.10.22. 07:30

A családanyát pihenés közben érte baleset, jelenleg is kómában fekszik.

Az életéért küzd az a családanya, aki nyaralásuk során esett el olyan súlyosan, hogy agysérülést szenvedett. Stacey Callan két gyermekével és a férjével együtt utazott Törökországba pihenni, ám ehelyett jelenleg is egy török kórház intenzív osztályán fekszik agyvérzés miatt. Megműtötték, de felépülése továbbra sem biztos. Helyzetét ráadásul tovább nehezíti az, hogy családja lassan nem bírja állni a kórházi költségeket, ami miatt adománygyűjtésbe kellett kezdeniük.

Napi kb. 800 ezer forint a kórházi számlája. / Fotó: GoFundMe

GoFundMe oldalt hoztak létre az anyának, hogy megmentsék az életét. Története pedig annyira meghatotta az embereket, hogy máris közel 27 ezer euró, közel 11 millió forint össze is gyűlt a kómában fekvő anya számára, akinek utasbiztosítása sajnos nem fedezi a kórházi költségeket, miután a biztosító visszautasította azt, írja a Mirror.

Jelenleg is kapcsolatban állunk a biztosító céggel, hogy megoldjuk a problémát, viszont most hatalmas szükségünk van a segítségre, hogy enyhítsük Stacey és családja fájdalmát legalább az anyagi terhek megoldásával, hogy ők mindannyian Stacey gyógyulására és felépülésére tudjanak szolgálni. Ehhez azonban hosszú út áll előtte. Öt napja fekszik kórházban és a számlák máris 20 ezer eurónál tartanak, minden egyes további nap 2 ezer euró (kb. 800 ezer forint), ezért bármilyen apró adományért rendkívül hálásak vagyunk 

- írják Stacey rokonai az oldalon. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek