Betegség

Összeomlott az édesanya: Alighogy legyőzte a rákot egyik gyermeke, a másiknál is diagnosztizálták

L.A.

Létrehozva: 2024.10.15.

Mind a két apró gyermek nehéz csatát vívott meg.

Ha a szülők gyermeke rákos, az bármelyik család életét tönkretenné, de Claire Bicknell anyukaként két szörnyű diagnózissal is szembe nézett.

kórház, folyosó
Mind a két apró gyermek nehéz csatát vívott meg Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Lánya, az ötéves Kaiah és a kétéves Maggie Mae mindketten legyőzték a betegséget, habár mindegyiküknél nagy a kockázata a rák visszatérésének. A 36 éves anya így nyilatkozott:

Szó szerint egy balszerencse ért bennünket. Nem telik el nap, amikor ne gondolnám, miért az én babáimnak kellett ezt átélniük?

A családot 2019. júliusában érte az első csapás, amikor Claire aggódni kezdett Kaiah-ért, amikor a gyerek 5 hónapos korában nagyon puffadt.

Furcsán hangzik, de úgy nézett ki, mint egy kis béka, nagyon gömbölyű volt a hasa

– mondja Claire. 

Mindig kemény és nagy volt a pocakja, folyamatosan vitte háziorvoshoz, mert az ösztöne azt súgta, hogy valami nincs rendben. Aztán egy nap kivette az autó üléséből, és láthatóan összerándult. Végül a gyereket kórházba vitték, ahol az orvosok elmondták Claire-nek, hogy lányának gyerekkori veserákja van, amelyet kétoldali Wilms-daganatnak neveznek.

Annyira féltem, hogy elveszítjük őt. Végig kellett néznünk, ahogy kemoterápiát kapott, és amitől nagyon rosszul lett.

Kaiah-on két műtétet hajtottak végre, hogy eltávolítsák a veséi nagy részét. A jövőben transzplantációra lesz szüksége, és az orvosok figyelmeztették a családot, hogy 40-50 százalék az esélye annak, hogy a rák kiújul, esetleg a test egy másik részében, például a lépében.

Ahogy hozzászoktak ahhoz, hogy Kaiah-ról gondoskodjanak, Claire teherbe esett Maggie Mae-vel, akiről tudta, hogy születéskor Down-szindrómás lesz. A szülés után órákkal később az anya élete másodszor is összeomlott - írja a The Sun.

Amikor Maggie Mae megszületett, az orvosok azt mondták, hogy nagyon vérszegény, és elvitték, hogy oxigént adjanak neki. Reggel közölték velünk, hogy ő is rákos. Egy hét kemoterápiát kellett adni az újszülöttemnek. Fogalmunk sem volt, mi fog történni. Meg voltam győződve arról, hogy valamit rosszul csináltam, mert mindkét gyermekem rákos lett. Az orvosok viszont azt mondták, ennek megakadályozására semmit sem tehettem volna.

Akárcsak a nővére, Maggie Mae is a rák újbóli kialakulásának kockázatával néz szembe. Remélik, hogy ez sosem jön el és hosszú éveket tölthetnek még el a gyermekeikkel a szülők.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek