Megbánás

Top 5 dolog, amit biztosan megbánsz majd a halálos ágyadon!

Bors

Létrehozva: 2024.10.06. 15:30

Talán nem is gondolnád, mitől lehetne teljesebb az életed. Az alábbi TOP 5 dolgot a szakember szerint te is felemlegeted majd.

Egy friss kutatás szerint az egész alapja, hogy elfogadod a tényeket. Mindez a vallásoktól és a meggyőződésektől független. Még egy mondás is van erre, mely szerint két életed van. A második akkor kezdődik, amikor rájössz, hogy csak egy van. Lássuk, hogy érti ezt a szakember, aki összegyűjtötte azt a TOP 5 dolgot, amit a legtöbben megbánnak a halálos ágyukon.

kéz, kórház, kórházi ágy, beteg, páciens, top 5 dolog, halálos ágyadon, halálos ágyon, megbán, megbántak,
Egyesek szerint egyértelmű mi az a top 5 dolog, amit megbánunk (Képünk illusztráció) Fotó: Uniplash

Shoshana Ungerleider belgyógyász arról nyilatkozott a CNBC-nek, hogy érdekes dolgokat figyelt meg azoknak a súlyos betegeknek az esetében, akik számára vészesen közeledett a megbánás órája.

Az élet végének közelsége rákényszerít arra, hogy a jelen legyél, mert csak ez marad neked

– mondta a belgyógyász, aki szerint mindenkire igaz, hogy az a néhány pillanat a halálunk előtt csak a miénk. Ezek az utolsó percek pedig sok mindenre megtaníthatnak, még akkor is, ha akkor már késő.

Íme a TOP 5 dolog, ami a szakember szerint a leggyakrabban előfordult Shoshana Ungerleider tapasztalatai szerint.

  1. Nem töltöttem elég időt azokkal, akiket szeretek.
  2. Túl sokat dolgoztam, ezért nem éltem igazán.
  3. Féltem, nem kockáztattam.
  4. Nem éltem a lehetőségekkel.
  5. Túl sokat foglalkoztam a jövővel, a jelen rovására.

A szakembernek ráadásul TOP 5 lista összegyűjtése mellett arra is voltak javaslatai, hogyan változtass ezen akkor, amikor talán még nem késő. Szerinte az alábbi kérdések átgondolása sokat segíthet abban, hogy teljesebb életet élj, már most.

Mire akarsz időt szánni? Mi a TOP 5 dolog az életedben?

Sokakban nem tudatosul, hogy ez a kérdéskör az egyik legfontosabb, mert általa hosszú, egészséges, minőségi életet tudsz tervezni.

A kiegyensúlyozott étrend, a rendszeres testmozgás és a veszélyes szokások kerülése mellett a halandóságunkkal való szembenézés is fontos

– fogalmazott Ungerleider. Szerinte ugyanis nemcsak a halálos ágyunk közelében, hanem jóval előtte, már a 20-as, 30-as, 40-es, 50-es, stb. éveinkben is tudatosan kellene reagálunk a saját halandóságunkra. Fontos, hogy – a lehetőségekhez mérten – minden napod jobb legyen, mint a korábbiak és törekedj arra, hogy sok olyan dolgot csinálj, ami nemcsak örömet szerez számodra, hanem értelmet ad az életednek.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek