Baleset

Gyerekek közé hajtott egy autó az egyik általános iskolánál - sikítva rohantak segítségért a diákok

Létrehozva: 2024.11.19.

Rövid videók kezdtek el keringeni a kínai közösségi médián, a felvételeken iskolás gyerekek láthatók, amint egy iskola épületébe rohannak be segítségért kiabálva. Az egyik felvételen egy fehér autó látható, amint a iskola bejáratán túl áll, körülötte pedig gyerekek fekszenek a földön, akiket elsodort a jármű.

"Hívják a rendőrséget!" kiabálta egy férfi az egyik felvételen, amint a tömeg földre terítette a balesetet okozó személyt és elkezdték botokkal ütni. Rövid felvételek kezdtek el terjedni a kínai közösségi média platformokon, amik egy tömegbe hajtásos balesetet dokumentáltak egy iskola épülete előtt.

Kína szigorú közösségi média szabályzatai miatt a felvételeket a balesetről már elkezdték eltávolítani.
Kína szigorú közösségi média szabályzatai miatt a felvételeket a balesetről már elkezdték eltávolítani (Képünk illusztráció) Fotó: Pixabay

Egy szemtanú szerint az incidens helyi idő szerint, november 19. 7:50 környékén történt, több sérültet is kórházba szállítottak, köztük gyerekeket és szülőket is. A helyi média jelentése szerint az autót vezető férfi az egyik tanulónak sem volt gondviselője, még nem lehet tudni, hogy véletlen vagy szándékos volt-e az eset.

Az első felvételeken hátitáskás gyerekek láthatóak, amint a Changde városában található, Yong'an Általános Iskola épületébe szaladnak be segítségért kiabálva. Egy másik felvétel pedig már a baleset végkimenetelét mutatja be; több ember is az úton feküdt, miután a jármű elsodorta őket. Egy harmadik felvételen a jármű vezetője látható, amint autója mellett a földre van tiporva és bottal ütik a helyszínen lévők.

A videók futótűzként terjedtek a közösségi média platformokon, alig pár óra alatt 95 millió megtekintést értek el és vitát indítottak azzal kapcsolatban, hogy Kínában ebben az évben rengeteg hasonló tömegbe hajtásos baleset történt. Alig egy hete valaki a válása miatt hajtott a tömegbe, ezzel 35 embert megölt és többeket is kórházba juttatott. A szakértők szerint ezek az esetek összefüggésbe hozhatóak az ország lassuló gazdasága iránti növekvő dühvel és elkeseredettséggel, valamint azzal az érzéssel, hogy a társadalom egyre rétegesebbé válik - írta a CNA.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek