Megindító

Pénteken még edzett, vasárnap már az intenzív osztályon találta magát a magyar bajnok

Kurkstein J.

Létrehozva: 2024.11.17.

Egy agyvérzés, majd depresszió és pánikbetegség is le akarta küzdeni Kovács Erikát, aki már csaknem feladta. Azonban példa értékű kitartással, illetve családja, párja és barátai támogatásával újra visszatért az edzőterembe a korábbi fitnesz bajnok.

A korábbi amatőr masters magyar fitnesz bajnok és világbajnoki 5. helyezett Kovács Erika élete pillanatok alatt változott meg, amikor egy hirtelen jött kínzó fejfájással pillanatok alatt a sürgősségi osztályon találta magát, ahol az orvos közölte vele a CT eredményét: agyvérzése van. A sportoló első kérdése csak annyi volt, hogy: „Mikor mehetek újra edzeni?” Bár Erika sztrókja enyhébb volt, illetve nem okozott nála bénulást, és egyéb károsodást az igazi nehézségesek, mélypontok csak ezután következtek. 

fitnesz bajnok
Kovács Erika fitnesz bajnok volt, sosem gondolta, hogy neki sztrókja lehet Fotó: olvasói

Imád versenyezni a fitnesz bajnok 

Az egész szó szerint sokkolt, azon a héten pénteken még edzettem, vasárnap pedig a semmiből az intenzív osztályon találtam magam. Szerencsés vagyok, mert megúsztam testi problémák nélkül, ám a pszichés állapotom a lehető legrosszabbra fordult.

 - emlékezett vissza Erika, aki elmondta, hogy pánikbetegség és depresszió is nehezítette az életét.

- Nagyon mélyre kerültem, volt olyan, amikor úgy éreztem nem bírom tovább és nem akarok élni, de a családom, a párom és a barátaim nem engedték el a kezem és a segítségükkel túljutottam a legnagyobb mélypontokon és mára már szinte teljesen megszabadultam a depresszió elleni gyógyszerektől is. - fejtette ki a fitneszbajnok, aki idővel az agyvérzése után nem sokkal újra elkezdett edzeni.

A versenyzés volt az életemben az egyetlen olyan dolog, amelyben komolyabb eredményeket értem el. Az egyetlen, amiben sikeres voltam ezáltal boldogságot és önbizalmat hozott az életembe. Megálmodtam magamnak, hogy egyszer ott szeretnék állni a színpadon. Elsőnek csak egy verseny volt a cél, amiből a végén legalább 15 lett.

 

Kitűzöd a célt és amikor minden egyes nap azzal kelsz és fekszel. Hónapokat dolgozol érte sok-sok lemondással és végül eljön a nap és megcsináltad.

- Ott állsz azon a színpadon, amit az elején megálmodtál és még eredményt is érsz el. Érmet akasztanak a nyakadba és felemelik a kezed. Azt soha nem fogod elfelejteni. Aki versenyzett valaha tudja milyen nehéz lemondani erről az érzésről és elengedni a versenyzést – fogalmazott Erika, akinek az orvosok csak saját felelősségre engedték, hogy újra edzeni kezdjen. 

Erika a sztrókja után újra edzeni kezdett és edzői karrierjét is elindította  Fotó: Kovács Erika

A sportorvosi vizsgálaton eltiltottak a versenyzéstől. Sztrók után csak 5 db mozgásforma az, ami javasolt. Én fokozatosan terhelve magam, visszatértem a súlyzós edzésekhez vállalva a felelősséget önmagamért. Kevesebbet és kisebb súlyokkal edzek, nekem az edzés jelenti a kikapcsolódást.

- A jövőben személyi edzőként sok embernek szeretnék segíteni, hogy vendégeim minél tovább megőrizzék az egészségüket. Egy óbudai edzőteremben várok sok szeretettel minden mozogni vágyót – mondta a fitneszbajnok, akinek további pozitív változások is bekövetkeztek az életébe. Otthagyta régi munkahelyét is, hogy csak a sporttal foglalkozhasson. Erika amolyan öngyógyító terápiaként posztol az életéről, az egyik ilyen bejegyzésében írta: „Próbálok felállni!” - azaz lelkileg és fizikailag is visszatérni.

Nehéz elfogadni, hogy nem bír már annyit a szerveztem, mint a sztrók előtt, illetve vélhetően a versenyzésről is le kell mondanom, de az elengedést is a gyógyulásom részeként fogom fel, ez is egy feladat, amitől erősebb leszek

 – zárta szavait Kovács Erika.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek