Ügyes

Mesterséges nagyi szívatja halálra a telefonos csalókat - így veri át őket

Létrehozva: 2024.11.20.

Egy AI-nagymama halálra szívatja a telefonos csalókat és közben megvédi a valódi áldozatokat. Úgy játszik a csalókkal, mint macska az egérrel!

A telefonos csaló éppen a következő áldozatát keresi, amikor egy kedves, idős nagymamára bukkan, akit ki is szemel magának. Eddig ebben még semmi különös nincs, halottunk már rengeteg ilyen unokázós csalási történetet: akár lehet a csaló egy banki ügyintéző vagy egy állítólagos unoka is. Ám mostantól a mesterséges intelligenciát használva, megváltozhatnak az erőviszonyok. Az előbb említett történetben van egy csavar: a hívott nagyi valójában nem igazi, hanem egy mesterséges intelligencia. Egy angol távközlési cégnél fejlesztették ki az új AI-t, ami a telefonos csalókat időrabló beszélgetésekre kényszeríti – és ezáltal megvédi a valódi áldozatokat. 

Egy AI nagymama halálra szívatja a telefonos csalókat
AI nagyival szívatják a telefonos csalókat, a neve Daisy Fotó: Getty stock

Szinte egy teljes iparág épült már az időseket érintő csalásokra. A bűnözők bárkinek kiadhatják magukat és telefonhívásokon, vagy sms-eken keresztül veszik rá a megfélemlített, aggódó időseket arra, hogy adják meg azokat az adatokat, melyek birtokában lenullázhatják a bankszámlájukat. A csalók ráadásul most már egyre gyakrabban használnak mesterséges intelligenciát az átverésekhez. És ezért az idősebbek, illetve a technológiában kevésbé képzettek vannak a legnagyobb veszélyben, hiszen őket sokkal könnyebb átvernie a csalóknak, a mesterséges intelligencia segítségével. Ezért egy távközlési cég kitalálta, hogyan is vágjon vissza. 

Az új AI Nagymama! 

Ez az AI-technológia olyan hihetően utánozza egy idős hölgy hangját, stílusát és beszédmodorát, hogy a csalók észre sem veszik, hogy nem egy valós nagymamával állnak szemben. A technológia célja egyszerű: a csalók idejének a pazarlása hosszú, felesleges beszélgetésekkel, például felesleges kérdések feltevésével, vagy nosztalgikus kis történetek elmesélésével. 

Az a célunk, hogy megvédjük az ügyfeleinket, miközben az átverők életét megnehezítjük! Minden perc, amit a csaló az AI-al tölt, az az idő, amit nem tud a valódi emberek átverésére fordítani

- magyarázta az O2 egyik szóvivője az Uniladnak, hozzátéve, hogy az AI akár 40 percig is képes vonalban tartani a csalókat. 

Bár ez egy ötletes megoldás, de a mesterséges intelligenciát a csalók is felhasználták már, amikor telefonos hívásokban más emberek hangját használták fel az AI segítségével, és úgy csaltak ki pénzt a hozzátartozókból, akár idősekből is...

 – mondta egy kiberbiztonsági szakértő. 

Az említett csalások a közelmúltban valóban elterjedtek voltak, és volt magyar áldozata is. A csalók a mesterséges intelligencia segítségével lemásolták az emberek hangját, hogy a hozzátartozóiktól pénzt csaljanak ki. Ehhez akár egy rövid hangminta is elegendő volt, amit az interneten találtak. 

Újabb trükkje van a netes csalóknak. A Facebook-fiókokra pályáznak /
Jönnek az új módszerek a telefonos csalóktól, az eddigi legtrükkösebb próbálkozásuk a mesterséges intelligenciával volt Fotó: TY Lim /  Shutterstock 

Az O2 viszont a kritikákra reagálva hangsúlyozta, hogy az AI csak a csalók hívásaira reagál, és szigorúan a törvényi keretek között. Emellett nem fér hozzá semmilyen ügyféladatokhoz, így nem sérti a hívók jogait.

Ahogy a csalók módszerei fejlődnek a mesterséges intelligenciával, úgy kell az ellenük való védekezésnek is egy lépéssel előttük járnia

- állítja a cég szóvivője. Egy biztos: a telefonos csalóknak mostantól kétszer is meg kell gondolniuk, hogy kit hívnak fel. Mert lehet, hogy a következő beszélgetésük nem egy áldozattal, hanem egy végtelenül kedves, de fáradhatatlan AI-nagyival zajlik le. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek