A modell nagyot csalódott a barátaiban, akik szerinte féltékenyek rá.
Egy modell azt állítja, hogy barátai kizárják a karácsonyi vacsorából, mert túl vonzó. Marina Smith, a brazil São Paulóból származó korábbi Miss Bumbum, a világ legjobb popsijának győztese szerint „bizonytalan” és „féltékeny” barátai nem hívták meg az ünnepi összejövetelre, mivel félnek attól, hogy elcsábítja valamelyikük párját.
Kitiltottak a karácsonyi vacsoráról, mert a nők attól tartanak, hogy elcsábítom a férjeiket vagy barátaikat, pedig soha nem tettem ilyet
– mondta a 34 éves Marina szomorúan. Marina, aki közel egymillió követővel rendelkezik a közösségi médiában, hangsúlyozta, hogy sosem tette rá a kezét barátai párjaira, ezért ezt a helyzetet igazságtalannak érzi.
Az emberek teljesen másképp viselkednek veled, ha szépnek tartanak. Nem a tetteid alapján ítélnek meg, hanem a megjelenésed alapján
– mondta. Egy másik példát említve Marina elmondta, hogy az egyik barátja esküvőjére se hívták meg, mert a menyasszony attól tartott, hogy túl sok figyelmet vonna magára.
Az egyik közös barátunk elárulta, hogy létrehoztak egy WhatsApp-csoportot nélkülem, ahol arról beszéltek, hogy aggódnak a jelenlétem miatt.
– állítja a nő. Marina szerint a féltékenység okozta ezt a helyzetet, nem az ő viselkedése vagy öltözködése.
Az a probléma, hogy a férfiak szerint túlságosan szép vagyok ahhoz, hogy valódi legyek. Sosem tettem ajánlatot egyik barátom párjának sem. Tisztességes nő vagyok, különösen mások kapcsolataival szemben
– hangsúlyozta. Bár Marina barátai végül nem hívták meg, ő azt mondja, ha most visszakoznának, akkor sem fogadná el a meghívást - írja a Daily Star. A modell úgy döntött, egyedül tölti az ünnepeket: „Inkább egyedül ünneplek otthon, minthogy ilyen drámában vegyek részt!”