családi ügy

A férjem10 hónapos koráig titkolta előttem a kislányunk nevét - úgy érzem, felrobbanok

Létrehozva: 2024.12.10.

Ez nagyon nem volt rendben a részéről.

Nincs is annál örömtelibb pillanat egy fiatal pár számára, mint amikor megtudják, hogy összejött a várva várt baba. Ha már tervezzük egy ideje a gyereket, és a terhességi teszten két csík jelenik meg, akkor egy szempillantás alatt az egész életünk megváltozik, és teljesen más szemmel kezdünk nézni a világra. Innentől kezdve minden csak a baba körül fog forogni, és az ő érdekeit fogjuk nézni. A névválasztás pedig az egyik első fontos döntés, amit a szülők meghoznak. Szegény Via ezzel kapcsolatban alaposan megjárta. 

A baba nevét nem könnyű eldönteni

Manapság a szülők rettenetesen belelendültek a különösebbnél különösebb nevek adásába. Néhány évtizeddel ezelőtt még nagyon különös szemmel néztünk azokra a szülőkre, akik feltűnően idegen csengésű neveket adtak gyermekeiknek, ma pedig már megszokott, hogy az óvodában csak úgy repkednek az olyan nevek, mint a Sánelke, Ruszánka és a Rágnár (szigorúan fonetikusan írva!). Emögött rendszeresen olyan pszichológia áll, hogy a szülő azt szeretné, hogy a gyermeke mindennél különlegesebb és egyedibb legyen, és tudat alatt azt hiszi, hogy a feltűnően különc névvel implikálja a feltűnően különleges személyiséget is

Via és Carson nagyon örültek, amikor megtudták, hogy kisbabát várnak, nevet választani azonban nem volt könnyű. Semmiképpen nem szerettek volna beállni a sorba a divatnevek válogatásával, de az anyuka olyan nevet sem szeretett volna, amely valamilyen filmre utal. A férje egy napon felvetette a Nora nevet, ami mindkettőjüknek nagyon tetszett.

Megszületett hát a kislány, Noraként kezdte el élni az életét, s amikor már 10 hónapos volt, Carson szüleionél volt családi összejövetel. Ebéd után lekucorodtak a tévé elé, és nosztalgiából elkezdtek nézni egy régi Batman animációs sorozatot, ami Carson kedvence volt régebben... Ebben pedig felcsendült a Nora név. Via rettenetesen dühös lett, amikor rájött, hogy egy Batman karakterről lett elnevezve a kislánya, végül azonban jót nevetett rajta, hiszen végsősoron tetszik neki a név - írja a Metro

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek