Rengetegen betegednek meg az új „táncbetegségben”, amitől az áldozatok megfékezhetetlenül remegnek. Az egyik beteg megosztotta a vírussal kapcsolatos megrázó tapasztalatait, állítása szerint a teste folyton remegett annak ellenére, hogy bénultnak érezte magát.
Rejtélyes betegség támadta meg az ugandai lakosokat, több száz beteg remeg fékezhetetlenül a vírus miatt. A helyiek csak "Dinga Dinga" néven emlegetik a betegséget, ami azt jelenti, hogy „remeg, mintha táncolna”, az egészségügyi dolgozók szerint már körülbelül 300 ember érintett, főként nők és lányok.
Dr. Kiyita Christopher, a kerületi egészségügyi tiszt azt mondta a helyi médiának, hogy a Bundibugyo kerületen kívül egyetlen esetet sem jelentettek, illetve a páciensektől vettek mintákat, amiket elküldtek az egészségügyi minisztériumnak vizsgálatokra. Hozzátette, hogy eddig nem okozott halálesetet a betegség és antibiotikumos kezeléssel könnyen gyógyítható, egy héten belül felépülnek a betegek.
Néhány beteg a gyógynövényes kezelésekhez fordult, hogy a tüneteket enyhítsék, azonban a helyi orvosok határozottan elutasítják ezt a megközelítést, hiszen nincsen semmilyen tanulmány, ami bizonyítaná hatékonyságát. A betegség először 2023. elején ütötte fel a fejét és azóta is vizsgálják a laboratóriumok.
Az egyik páciens, Patience Katusiime megosztotta a betegséggel kapcsolatos megrázó tapasztalatait és leírta, hogy teste kontrollálhatatlanul remegett annak ellenére, hogy lebénult - írta a The Sun.