Dávidkát korábban súlyos betegséggel diagnosztizálták. Keményen küzdött, ám végül a szervezete feladta a harcot. Családjának emiatt az ünnepek is kihívást jelentenek.
- Ez volt az első karácsonyunk Dávidka nélkül – kezdte a Borsnak a kisfiú édesanyja Erzsébet. Ahogyan azt korábban a lapunk megírta, a kocséri 16 éves Erdős Dávidnál súlyos betegséget diagnosztizáltak, ami miatt kórházba került. A végsőkig küzdött, példát mutatva ezzel sok hasonló betegségben szenvedő gyermeknek, ám végül a szervezete nem bírta tovább és örökre elaludt. Családja beleroppant az elvesztésébe. Édesanyja lapunknak elmondta, hogyan tudták átvészelni a szeretet ünnepét ekkora fájdalommal.
Tavaly már nagyban harcoltunk a betegséggel
– kezdte az édesanya.
Ám mégis...2023. december 24.-én hazahozhattuk Pestről Dávidkát, együtt ünnepelhetett a család. Igaz, december 25.-én vissza is kellett vinni, így nagyon gyorsan eltelt az a nap, de mégis együtt lehettünk vele a karácsonyfa körül, szeretetben. Most viszont, amióta elment… Nem maradt más csak fájdalom. Én minden nap sírok utána.
Erzsébet elmondta, kisfiához kiment a temetőbe, hogy karácsony alkalmával feldíszítse a sírját. Ez volt az első karácsony Dávid nélkül.
Kimentem hozzá 25.-én a temetőbe. A mama küldött neki egy kis koszorút, amiben egy gyertya van. Azt próbáltam meggyújtani, de túl nagy volt a szél, ami miatt azonnal el is aludt a kis láng. Ezen kívül égősorokkal díszítettem fel a kisfiam sírját, hiszen karácsony van… Borzasztóan hiányzik. Igazából most nem is ünnepeltünk, mindenki beteg. De így nem is lehet, mert az embernek igazából a szíve szakad meg
– meséli.
Ahogyan azt korábban a Bors megírta, Dávidnak először egy hétköznapinak tűnő fájdalmai voltak, amit bár nem tudtak semmivel sem magyarázni, nem gondoltak a szülei a legrosszabbra. A fiúnak először a háta fájt, majd később már lefeküdni és aludni sem tudott miatta. Amikor elvitték orvoshoz az elsőnek csak antibiotikumot és gyógyszereket írt fel neki, és észrevette, hogy az egyik heréje be van dagadva. Megvizsgálták és kiderült, hogy herecsavarodása van, amit meg kellett műteni. Végül így derül ki, hogy Dávidka rákos… Végül hónapokig volt kórházban viselte a kemoterápiát és küzdött, de májusban feladta a szervezete és örökre elaludt.