Halálos baleset

Elfogták a 4-es főúton kettős tragédiát okozó 22 évest

B.

Létrehozva: 2024.12.16. 15:35

Módosítva: 2024.12.16. 17:16

A Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton okozott halálos balesetet.

Még április 18-án 22 óra körül Budapest XVIII. kerületében, a 4-es főút Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utca magasságában a megengedett sebességet túllépve a város irányába közlekedett egy autó, mikor áttért a szemközti sávba, ahol egymás után két kocsival is összeütközött - számolt be róla a police.hu. A baleset következtében a szemből érkező első járműben egy középkorú férfi és nő a helyszínen meghalt, a másodikban utazó két férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

A bolgár rendszámú autó sofőrje és utasai segítségnyújtás nélkül elmenekültek a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói rövid időn belül azonosították a baleset feltételezett okozóját, a 22 éves E. M. moldovai állampolgárt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. Hét nepáli utasa ellen, akik engedély nélkül léptek Magyarország területére, szintén körözés van érvényben.

A román hatóságok december 13-án fogták el a fiatal férfit, majd átadták a budapesti rendőröknek. A fővárosi nyomozók a moldovai férfit embercsempészés bűntett, halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek