Aktuális

Útnak indulnak a fényvillamosok, fénytrolik és fényvonatok - A város ezen részén láthatod ezeket, utazhatsz rajtuk

MZ/X

Létrehozva: 2024.12.03.

Közzétette a BKK és a MÁV-HÉV is, hogy idén mely járatok öltöznek ünnepi díszbe. Azt is tudható már, hogy mikor és hol közlekednek majd a fényvillamosok, fényvonatok és egyéb kivilágított járművek. Mutatjuk!

A fővárosban fényvillamos és Mikulástroli, valamint Mikulás HÉV közlekedik majd, az ország más pontjain pedig fényvonatok és nosztalgiajáratok találkozhatunk. Mutatjuk mely járatokról van szó, és, hogy mettől meddig közlekednek majd!

fényvillamos fényflotta
Mutatjuk mikor és hol közlekednek a fényvillamosok, fényvonatok. Fotó: Nagy Zoltán / Metropol

Ma indul útnak Budapesten a fényflotta

A BKV tájékoztatása szerint december 2-án, 17 órakor a Hungária kocsiszínből elindul a már jól ismert fényflotta, hogy ünnepi díszbe borítsa a fővárost! Azt már a BKK tette közzé, hogy pontosan mely vonalakon, mely járművek közlekednek majd ünnepi fénybe öltözve. Mutatjuk!

Ezeken a vonalakon közlekedik majd fényvillamos

Azidei fényvillamosok járatszámai a következők: 2, 12, 14–41, 18, 19, 42, 42–50, 47, 49, 50, 56A, 62A, 69. Az pedig, hogy melyik napon melyik vonal kerül sorra, itt látható:

fényvillamos mentrend
Fotó: bkk.hu

A villamosok vízkeresztig, vagyis január 6-ig közlekednek majd.

December 5-én újabb jármű csatlakozik a flottához

Dcember 5-én a Mikulástroli is csatlakozik a flottához. A 72, 75, 76, 77, 80, 82-es járatszámú trolikon magával a Mikulással is lehet majd találkozni, egészen december 17-ig. A napi bontás itt látható:

mikulástroli
Fotó: bkk.hu

Íme a fényvillamosok menetrendje

A fényvillamosok és a Mikulástrolik részletes menetrendje itt található, de elérhető a BudapestGO applikációban is. Azokra a járatokra kell kattintani, amik mellett egy hópehely piktogram van, majd ki kell választani a megállót, ahol fel szeretnénk szállni a járművekre.

A Gyermekvasút sem marad el az ünnepi díszités 

Az adventi időszakban a Gyermekvasúton különleges díszítésű kocsikkal utazhatunk. Idén több középfeljárós piros gyermekvasúti kocsi, egy kék nosztalgiakocsi és egy piros „debreceni” kocsi fogadja karácsonyi hangulatban a kirándulókat. Az ünnepi járművek november 30-tól január elejéig szinte minden üzemnap közlekednek majd-olvasható a vasút weboldalán. Ezek mellett az egyik Mk45-ös dízelmozdonyt is feldíszítik, sőt, bizonyos időpontban a fénymozdony-fénykocsi páros együtt is közlekedik majd. Ez utóbbinak íme a tervezett menetrendje: 2024. november 30., december 1., 14. és 15-én Hűvösvölgyből 10:10, 12:10, 14:10, 16:10, Széchenyihegyről 11:03, 13:03, 15:03, 17:03. Hétköznapokon (december 3-5., 10-13., 17-20. között) pedig Hűvösvölgyből 9:10, 11:10, 13:10, 15:10 Széchenyihegyről 10:03, 12:03, 14:03, 16:03-kor indul majd a fényvonat.

A MÁV-Volán csoport is indít fényjáratokat

A MÁV 3500 ledes, 600 méter hosszú fényfüzérrel öltözteti karácsonyi fénybe az egyik V43-as mozdonyát, Szilit, amely az ország szinte mindegyik fővonalán látható lesz az adventi, ünnepi időszakban. A Volánbusz pedig ünnepi díszbe öltöztet egy Ikarus 55-ös buszt. Ezek mellett a Balatonfenyvesi kisvasút sem marad ki a díszítésből: ez a vonat január 6-ig ugyancsak ünnepi fényekben pompázó vonatokkal közlekedik majd-olvasható a MÁV közleményében.

Fény Szili menetrendje a következő:

Nap

Honnan?

Hová?

Nap

Honnan?

Hová?

December 1.Bp. Nyugati pu. 16:50SzegedDecember 2.Nyugati pu. 5:50Szeged
Szeged 20:44Bp. Nyugati pu.Szeged 9:44Nyugati pu.
December 3.Nyugati pu. 16:25a Cívis InterRégióval NyíregyházáraDecember 4.Nyíregyháza (Civis InterRégió élén) 4:40Nyugati pu.
December 5.
 
Püspökladány 4:16DebrecenKeleti pu. 17:40Debrecen (Corona InterCity-vel)
Debrecen, reggel 7BudapestDebrecen 22:36Püspökladány
Keleti pu. 14:10BékéscsabaDecember 6.Békéscsaba 19:20Budapest
Békéscsaba 19:20BudapestKeleti pu. 20:25Miskolc
December 7.Miskolcról 6:24Nyíregyházán, Debrecenen és Szolnokon át, Nyugati pu.December 8.Keleti pu. 5:53Mecsek IC élén Pécsre
Nyugati pu. 12:20Keleti pu.Pécs 19:19Budapest
December 9.Keleti pu. 16:30Kaposvár, GyékényesDecember 10.Gyékényes 4:51Budapest
December 11.Déli pu. 11.05BalatonfüredKeleti pu. 15:45Szolnok
Balatonfüred 15:02Déli pu.Szolnok 21:07Keleti pu.
Déli pu. 19:05BalatonfüredDecember 12.Balatonfüred 7:02Déli pu.
December 13.Szombathely 8:42Déli pu.Déli pu. 18:00Szombathely
Déli pu. 14:00SzombathelyDecember 14.Déli pu. 9:35Nagykanizsa
Szombathely 18:42Déli pu.Nagykanizsa 17:14Déli pu.

A fénybusz és a balatonfenyvesi kisvasút menetrendje pedig itt található.

A HÉV Mikulás HÉV közlekedik majd

December 6-án a Mikulás HÉV-vel is utazhatunk, amikre azonban külön jegyet kell venni. A jegyváltásra a MÁV-START jegypénztáraiban, jegyautomatáinál, a MÁV mobilalkalmazásban és a jegy.mav.hu oldalon van lehetőség. A korlátozott számban, 4000 Ft-os áron elérhető részvételi jegyről és a járatról itt lehet bővebben tájékozódni. A Mikulás HÉV menetrendje pedig a következő (indulás/érkezés)

  • 14:34 Szentendre- 15:16 Batthyány tér
  • 15:47 Batthyány tér- 16:30 Szentendre
  • 17:49 Szentendre- 18:31 Batthyány tér
  • 19:03 Batthyány tér- 19:47 Szentendre

A vonatok a végállomások között nem állnak meg. Felszállni csak a kiindulási állomáson, leszállni pedig csak a végállomáson lehet!

Miskolcon már ki is gurult az ünnepi fénybe öltöztetett szerelvény

December 1-jén gurult ki a remízből a miskolci adventi villamos. A jármű idén kívül-belül megújult és most Csipkerózsika kastélyát idézi a díszlet: az ablakokon lévő fényfüggöny, az ajtókon lévő rózsakapuk, több száz méter fénycső és 3D-s elemek. A Miskolci adventi villamos vízkeresztig, azaz 2025. január 6-ig közlekedik a városban, a menetrendje pedig a következő:

Mikor

Honnan

Menetrend

Tanítási időszakban munkanapokonTiszai pályaudvarról10:20, 11:45, 13:15, 14:45, 16:15, 17:35, 18:57.
Felső-Majláthról11:00, 12:30, 14:03, 15:30, 16:53, 18:15, 19:37.
Tanszünetben munkanapokonTiszai pályaudvarról10:22, 11:45, 13:15, 14:47, 16:17, 17:35, 19:02.
Felső-Majláthról11:00, 12:30, 14:00, 15:30, 16:57, 18:17, 19:39.
SzombatonkéntTiszai pályaudvarról10:20, 11:45, 13:15, 14:45, 16:15, 17:35, 18:57.
Felső-Majláthról11:00, 12:32, 14:00, 15:30, 16:53, 18:15, 19:37.
Vasárnapokon és ünnepnapokonTiszai pályaudvarról10:20, 11:45, 13:15, 14:45, 16:15, 17:35, 18:57.
Felső-Majláthról11:00, 12:30, 14:00, 15:30, 16:53, 18:15, 19:37.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek