Tragédia

Gyász: borzalmas tragédia történt, halálos áldozatot követelt a természeti katasztrófa

Létrehozva: 2024.12.17. 08:27

Erős, 7,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Vanuatut kedden, az első jelentések szerint súlyos károk keletkeztek, és áldozatok is vannak. Szökőárriasztást is kiadtak, de két órával később visszavonták.

A földrengés középpontja 57 kilométer mélyen volt, 30 kilométerre nyugatra a Csendes-óceán déli részén fekvő szigetcsoport legnagyobb városától, Port Vilától. Nem sokkal később egy 5,5-es erősségű utórengés is bekövetkezett.

A földrengés miatt a távközlési összeköttetések és az internetes tájékoztatás is megszakadt, de az első információk szerint a katasztrófa jelentős károkat okozott. A Fidzsi-szigeteken székelő vöröskereszt-központ szóvivője úgy nyilatkozott, hogy vanuatui irodájuk vezetője jelentős pusztításról számolt be, de később elvesztették vele a kapcsolatot. A vanuatui televízió sérülteket mentő csoportokról közölt felvételeket. Egy helyi újságíró X közösségi oldalon közzétett bejegyzése szerint a rendőrség egy halálos áldozatról és több, kórházba szállított sérültről számolt be.

gyertya, gyász, tragédia, halál
Fotó: Unsplash.com (illusztráció)

Port Vilában jelentős károk keletkeztek külföldi diplomáciai képviseletek épületeiben is. Az Egyesült Államok átmenetileg leállította nagykövetségének munkáját.

Vanuatu körzetére a hatóságok a földrengés után szökőárriadót adtak ki, de ezt később visszavonták. Ausztrália és Új-Zéland hatóságai azt közölték, hogy országaik térségében nem kell cunamitól tartani.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek