Miután tavaly megszületett fia, Oliver, a 41 éves Laura és családja több mint három hónapig a Great Ormond Street Kórház rendszeres látogatója volt. A karácsonyt is a kórházban töltötték, miután a gyermek állapota nem javult és nem engedték haza.
Attól a pillanattól kezdve, hogy Oliver 2023. augusztásában megszületett élete tele volt nehézségekkel. A kisfiú Down-szindrómával és egy lyukkal a szívén jött világra, szülei már fel voltak készülve erre, de tudták, hogy hosszú és nehéz út áll még előttük.
A kisfiút átszállították az oxfordi kórházból, a család lakhelyéhez közeli Northamptonshire-i kórházba, a tervek szerint innen került volna át a Great Ormond Street Kórházba, ahol végrehajtották volna szívműtétéjét. Állapota nem engedte, hogy levegyék a légzéstámogatásról, így csak októberben sikerült átszállítani és ekkor hajtották végre a műtétet, minden rendben ment, azonban ekkor jöttek rá, hogy valami más problémája is lehet Oliver-nek.
A gyermeknek légúti malaciája volt, aminek hatására a légutai megpuhultak. A légzéstámogatását megnövelték, hogy segítsék a légzésben és különböző lehetőségekről kezdtek el beszélni, köztük a tracheostomiás eljárásról.
Ezen a ponton közeledtek az ünnepi időszak felé és tudták, hogy valószínűleg nem lesz otthon a kisfiú karácsonyra, ezért egy logikus megoldást kellett kitalálniuk, hiszen az édesanyának, Laura-nak még másik két gyermekét, Henry-t és Freddy-t is számításba kellett vennie. 3 nappal karácsony előtt tudták meg, hogy a Great Ormond Street Kórház Gyermekjótékonysági szervezetének felajánlásából kaptak egy szállást a kórházhoz közel.
Eddig a családnak még nem volt ilyen karácsonya de minden tőlük telhetőt megtettek, hogy az ünnepi szellemet magukkal vigyék; ajándékokat és dekorációkat vittek magukkal a szállásra. A kórházi személyzet is segített nekik, akik adtak ebédet az egész családnak és készítettek a másik két fiúnak is egy kis ajándékot.
Nem fogod tudni hosszú évekig élvezni gyermekeiddel a karácsony varázsát, ezért nagyon fontos volt, hogy a helyzet ellenére is ünnepeljünk. A történtek megmutatták nekünk, hogy bárhol lehet karácsonyozni.
A család az új évet is együtt tölthette a kis beteggel, majd márciusba végre hazavihették. Oliver még mindig érzékeny a vírusokra, de remélik ennek ellenére otthon tölthetik az idei karácsonyt - írta a Mirror.