Van néhány dolog, amire érdemes odafigyelni, ha ellátogatunk valamelyik adventi vásárba. A tömeg ugyanis vonzza az ügyeskedőket, a következő praktikák viszont biztonságosabbá tehetik a karácsonyra hangolódást!
November vége óta sorra nyitnak a karácsonyi vásárok, szerte az országban. A finom ételek és italok sokakat ezekre a helyszínekre csábítanak, ők pedig az ügyeskedőket. Mutatunk néhány dolgot, amire ha odafigyelünk, a pénzünk és az egészségünk is biztonságban lesz a karácsonyi vásárokon.
Meleg élelmiszert hidegen, hideg élelmiszert kézzel szedve, kóstolót pénzért és mechanikus eszközt kipróbálás nélkül ne fogadjunk el, vásároljunk meg. Kérdezzünk rá milyen borból van a forralt bor, ha amellett döntenénk és lehetőség szerint mindenből kérjünk kóstolót. Húskészítményt olyan helyről vegyünk, ahol lehetőleg előttünk készítik elő, sütik meg amit kinéztünk. A langallósnál, lángososnál, kürtös kalácsosnál pedig nem árt, ha látjuk, ahogy valaki épp tésztát gyúr. Ez ugyanis annak a jele, hogy friss az áru. Ha pedig tömegre értékesített vásárfiát veszünk (cukorka, pékárut, húsárut), arra figyeljünk, hogy az árus ne mérje és számolhatja bele az árba a csomagolóanyagot, papírtálcát, műanyag edényt stb., mivel ezt nem teheti meg.
A kitelepült árusokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint egy plázában lévő üzlethelyiségre. Kötelező például feltüntetniük a cégük nevét, székhelyét és elérhetőségeit is, méghozzá azért, hogy ha később bármi gondunk, kérdésünk, panaszunk akad a termékkel kapcsolatban, tudjuk, hogy kihez fordulhatunk. Az eladó nyugta, blokk és számlaadási kötelezettsége sem szűnik meg azzal, hogy szabadtéren árul. Ezen felül ugyanúgy jár a garancia és jótállás is a termékekre, aminek érvényesítését nem köthetik a csomagolás vagy a blokk meglétéhez. Ez alól csak az egyedi megrendelésre készített termékek a kivételek.
Az ünnep hangulatát kihasználva gyakran ál-adománygyűjtők lepik el a vásárokat. Sokszor nem létező szervezeteknek, embereknek gyűjtenek pénzt. Ha leszólítanak minket, kérjük meg az adománygyűjtőt, hogy igazolja magát, ha pedig úgy döntünk, adakozunk, úgy tegyük, hogy ne lássák honnan, mennyi pénzt vettünk elő.
A járművel érkezőknek azt tanácsolja a rendőrség, hogy az autókban lehetőleg ne hagyjanak értékeket még az őrzött parkolókban sem. Ha ezt mégis elkerülhetetlen, akkor tegyük az értékeket nem látható helyekre, például a csomag, vagy kesztyűtartókba.
Sok zsebest vonzanak az ilyen vásárok, ezért vásárlás közben, az áruk válogatásakor se tegyük le a táskánkat, pénztárcánkat sehova, egy pillanatra se. Az értéktárgyainkat ne a hátsó zsebünkben, a táska külső zsebében vagy a nálunk lévő kosár tetején tartsuk, inkább a kabátunk belső zsebében.
Mit tegyünk, ha valamilyen gondunk akad a vásárban?
Bűncselekmény vagy komolyabb szabálysértés estén a sok helyen jelen lévő járőröknek érdemes szólni, de a 112-tőt is lehet ilyenkor hívni, kisebb szabálytalanság esetén pedig forduljunk a biztonsági személyzet egy tagjához.