Beköltözve

Lázár János Magyar Péterről: "Ő most egy divat, nem több ennél"

Létrehozva: 2024.12.21. 08:25

Lázár János a Beköltözve Hajdú Péterhez vendégeként többek közt Magyar Péterről is beszélt.

Lázár János volt Hajdú Péter vendége a tévés Beköltözve műsorában. Az építési és közlekedési miniszter többek közt Magyar Péterről is beszélt a műsorban. Felfedte: a Magyar Péter körüli felhajtás is Orbán Viktorról szól, mivel Brüsszelnek arra kell a Tisza Párt elnöke, hogy leszámolhasson a magyar miniszterelnökkel. 

Hajdú Péter, Lázár János
Lázár János Hajdú Péter műsorában  Fotó: YouTube

A fideszes politikus a műsorban elmondta, szerinte Magyar Péter csupán egy “ügyes szörfös”, aki képes volt meglovagolni a kegyelmi ügy okozta politikai hullámokat, de szerinte a Tisza Párt elnöke azon túl, hogy mindent éles kritikával illet, amit a kormány csinál, semmilyen alternatívát nem nyújt a választóknak. Hajdú azon kérdésére, hogy akkor minek köszönhető mégis, hogy ilyen népszerűvé tudott válni az ellenzéki szavazók körében, Lázár úgy fogalmazott, hogy ő most egy új szereplő a politikában, ezért tűnik érdekesebbnek, mint a korábbiak. A politikus azonban megjegyezte azt is, szerinte nem Magyar képességei miatt lett ennyi támogatója Brüsszelben sem, hanem azért, mert Orbán Viktor politikai ellenfelei rajta keresztül próbálnak meg visszavágni neki.

Brüsszeli nagyemberek rátették a kezüket Magyar Péter vállára, hátha sikerül végre leszámolniuk Orbán Viktor miniszterelnökkel. Egyértelmű, hogy ez az egész Orbán Viktorról szól és nem Magyar Péter személyéről 

– magyarázta.

Lázár emlékeztetett, 2018 és 2022 között „sportfeleségként” Magyar Péter többet kapott a Fidesztől, mint Lázár János. Súlyos morális problémának tartja, hogy Magyar most azokat támadja, akik „fogták a kezét és segítették”, ráadásul akkor vált támadóvá, amikor már „nem kapott lóvét”. Hajdú Péter kérdésére Lázár felidézte, kétszer találkozott a Tisza Párt elnökével, így sem most, sem korábban nem voltak közelebbi kapcsolatban. Szerinte a Tisza elnökének stílusa a kettős személyiségére vezethető vissza. 

"Elkezdi azokat a haverjait és spanjait gyalázni, akik segítették, fogták a kezét, vitték előre, emelték és ő ennek az egész politikai közösségnek haszonélvezője volt. Ő nem sokat tett ebbe a rendszerbe, ő nem dolgozott napi 16-18 órát. Ő kifelé vett ebből a rendszerből nem keveset. Ez egy morális probléma szerintem" – jelentette ki Lázár Magyarról, hozzátéve:

Ő most egy divat, nem több ennél. Nem látom a szubsztanciáját. 

Így folytatta: "Magyar Péter kiszolgáltatott emberekből csinál politikát. Egy beteg is kiszolgáltatott és egy árva gyerek is kiszolgáltatott."

Ha a Fidesz van hatalmon, akkor mindenki biztonságban van. Létbiztonságban és fizikai biztonságban.

"Mi a te mondásod? (Magyar Péteré – a szerk.) Hogy majd jóban leszek a brüsszeliekkel és minden rendben lesz. Nekem ez kevés. Sőt, Isten őrizz egy olyan embertől, aki befekszik a nyugati nagyhatalmaknak. Mert a csávó nem mond semmit sem arról, hogy mi lesz" – elemezte a helyzetet a műsorban.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek