Pénz

Több százmilliós kártérítésére vár a házomlásban lebénult balerina – ezért nem fizetnek Nikinek

Kóré Károly

Létrehozva: 2024.12.04. 07:30

Máig hiába vár a kártérítésre az a táncművész, aki a budapesti, Jókai utcai házomlás következtében kerekesszékbe került. Tóth Nikolett, a lebénult balerina nem csupán a mozgásképességét, hanem az egész addigi életét elvesztette. Az ügyvédje szerint több százmillió forint jár neki.

Túlzás nélkül tönkrement annak a táncművésznek az élete, aki a Jókai utcai házomlás következtében kerekesszékbe került. Tóth Niki 2022 nyarán éppen a munkahelyére, a Budapesti Operettszínházba tartott az akkori párja és kollégája kíséretében. A Jókai utcán át haladtak, ahol akkor éppen egy társasház tetőterében beépítési munkálatok zajlottak. Valamiért hatalmas épületelemek és törmelékek hullottak a mélybe, melyek a fiatal nőt maguk alá temették. Mivel a nyomozás azóta is zajlik, egyelőre nem tudható pontosan, mi okozta a balesetet, illetve ki érte a felelős. Egy valami azonban biztos: Nikit horribilis kártérítés illeti meg, hiszen a józan ész is teljesen kizárja azt a lehetőséget, hogy a lebénult balerina a hibás a történtekben. Ennek ellenére a kivitelező biztosítójától eddig csupán némi előleget, a reális összeg elenyésző töredékét kapta meg – írja a Metropol.

Tóth Niki
lebénult balerina
Jókai utcai házomlás
Niki, a lebénult balerina még nem kapta meg a kártérítését  Fotó: Bors

Niki ügyvédje kérésére konkrét számokat nem írunk, nehogy biztosítási titkot sértsünk, de azt a balerina elárulta, hogy az eddig számára átutalt összeg mire volt elég.

A baleset előtt egy 3. emeleti lakásban laktunk a VI. kerületben. A ház nem volt akadálymentes, ezért egy nagyon drága albérletbe kellett költöznünk az édesanyámmal. A pénz nagy részét erre és a rehabilitációmra költöttük. Háromnegyed év alatt elfogyott

 – mondta Niki, és hozzátette: azt, hogy a költséges, és hatékony gyógykezelését finanszírozni tudja, jórészt a barátainak köszönheti, akik a támogatására alapítványt hoztak létre.

A táncművész és az őt mindenben segítő édesanyja egyébként már a polgármester segítségével továbbköltözött egy önkormányzati lakásba, de az állandó kiadásaik így is tetemesek.

Niki visszatért a baleset helyszínére Fotó: Mate Krisztian

A lebénult balerina tetemes kártérítésre számíthat

Niki nemcsak a mozgásképességét, mint általában minden hasonló sérült veszítette el, hanem az egész életét is elveszti. Tehát önmagában az, hogy egy gerincsérülés indikálja azt, hogy egy ember tolószékhez lesz kötve élete végéig, de mások segítségére szorul, nemcsak egy keresetveszteséget jelent, hanem a teljes korábbi életének az elvesztését.

Egy hasonló baleset után minden embernek vannak életük végéig folyamatosan keletkező kárai. Ilyenek lehetnek akár a közlekedés költségei, a gyógyszerek és a rehabilitáció, valamint az ápolás ára, de ide sorolhatjuk még a gondozási díjat is. Arról nem is beszélve, hogy Niki nem tud tovább dolgozni az eredeti szakmájában, vagyis táncművészként. Ha ezt mind összeadjuk, több százmillió forintra kell gondolnunk

 – mondta Ikanov Gábor, a balerina ügyvédje.

A rehabilitáció is költséges Niki számára Fotó: Mate Krisztian

Lengyel László, az építkezés kivitelezője kérdésünkre elmondta: a felelős személyének megállapítása, vagyis a rendőrségi nyomozás még zajlik.

Úgy gondolom, hogy mi mindent úgy csináltunk, ahogy a tervek szerint kellett

 – jelentette ki az üzletember. A kérdésre, hogy Niki miért nem jutott még hozzá a pénzéhez, kijelentette: ebben nem ő a hibás.

– Már többször megállapodtunk, aztán mindig jött valami ötlet vagy a biztosító részéről, vagy az ügyvéd úr részéről. Én úgy érzem, hogy valahol ezért nem tudta a pénzt eddig megkapni Nikolett.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a felelősségbiztosítás terhére a kárt első körben a biztosító rendezi, de ha utólag kiderül, hogy a kár bűncselekmény következménye, a biztosító a kifizetett összeget követelheti a károkozótól.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek