Óriási magyar orvosi sikernek köszönheti a 14 éves kisfiú az új tüdejét. 3 kórház orvosi csapata fogott össze a transzplantációs műtét végrehajtásához, feladatukat az is nehezítette, hogy majdnem 2 hónapja volt a gyermek műtüdős kezelésen, mert már nem tudott önmagától lélegezni.
3 kórház orvosi csapata fogott össze, hogy elérjék az óriási magyar orvosi sikert, aminek köszönhetően egy 14 éves kisfiú új tüdőt kapott. A kis Botond már majdnem 2 hónapja volt műtüdős kezelésen, mert betegsége miatt nem tudott önállóan lélegezni.
A sikeres tüdőtranszplantációt az Országos Onkológiai Intézetben hajtották végre, de a kisfiú már családjával otthon lábadozik. Július végén került be a Heim Pál Kórházba, ahol 35 napig volt műtüdős kezelésen, ritka betegségben szenvedett, amitől annyira roncsolódott a tüdeje, hogy már nem tudott önmagától lélegezni.
Egészen szeptemberig tartózkodott a kórházban, ahol az orvosok és az ápolók nap mint nap arra törekedtek, hogy jó állapotban tartsák Botondot, majd átkerült az onkológiai intézetbe, ahol műtüdőn tartották addig, amíg meg nem érkezett a beültethető szerv. A 8 órás műtét világszinten is óriási orvosi sikernek számít, hiszen kisgyerekeknél lényegesen nehezebb egy transzplantációt végrehajtani, mint a felnőtteknél.
Botond jelenlegi rehabilitációs kezelésekre jár a Semmelweis Egyetemre, de már sétálni és labdázni is tud. Ez volt a 2. olyan alkalom, amikor az onkológiai intézetben műtüdős tüdőtranszplantációt hajtottak végre kiskorún - számolt be róla a Tények.