Orvosi hiba

Háromszor mondták le a négygyermekes anyuka műtétjét: belehalt a várakozásba

Létrehozva: 2024.12.21.

Amikor végre sor került a beavatkozásra, már túl késő volt.

Hatalmasat hibázott a kórház, ahol kezelték a négygyermekes édesanyát. Úgy érezték ugyanis, hogy nem olyan súlyos a helyzete, így több alkalommal is elhalasztották a betervezett műtétet, ráadásul mindig az utolsó pillanatban közölték: majd legközelebb megoperálják. A mindössze 43 éves asszony végül életét vesztette a késlekedés során. A szakértői vizsgálatok most egyértelműen kimondták: ha sor kerül a műtétre, amikor eredetileg tervezték, az anyuka most is köztünk lehetne. A brit Karen Dacket bélproblémákkal kellett volna megműteni, de az operáció csak csúszott és csúszott. Végül május elején már súlyos állapotban szállították kórházba: hányt és szörnyű hasi fájdalom kínozta. Még ekkor is halogatták a műtétet. Másnap már sürgősségi beavatkozásra volt szüksége, ami azonban már nem segített rajta. Bélperforáció és szepszis végzett a nővel.

Karen Dack
Többször halasztották el az édesanya műtétét, mondván: van fontosabb eset is. Végül belehalt a késlekedésbe  Fotó: Facebook

Karent több alkalommal is cserben hagyta az egészségügy. "Itt kellene lennie" – jelentette ki párja, Emmi Akamo, hozzátéve: az fáj számára igazán, hogy végig azzal nyugtatták őket, hogy egy rutinbeavatkozásról van szó, azonban hol műtő nem volt, hol fontosabb volt egy másik beavatkozás vagy az intenzíven nem találtak neki ágyat.

Nagyszerű édesanya volt, tele élettel és szeretettel, aki csak azt szerette volna, hogy rendbe jöjjön az egészsége

 – idézi Karen párjának szavait a The Sun.

A közelmúltban lezárult szakértői vizsgálat egyértelműen kimondta, hogy a késlekedés vezetett a nő halálához, akit ha időben megműtenek – ahogy a leicestershire-i intézmény eredetileg ígérte –, akkor most is életben lehetne.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek