Betegség

Pattanásnak hitte a piros foltot, ritka rákkal küzd a 32 éves anyuka

K.B.

Létrehozva: 2024.12.09.

Szépséghibának indult, életveszélyes helyzetté vált.

Megdöbbentő eredménnyel zárult egy ausztrál édesanya kórházi vizsgálata. A fiatal Rachel Olivia azért fordult szakemberekhez, mert hónapok óta kínozta őt egy makacs pattanás a homloka közepén, amely a kinyomása után nem tűnt el, sőt hegesedni kezdett, és egyre nagyobb területen jelent meg vörös folt az asszony arcán. Végül az orvosok megállapították, hogy a 32 éves nő a bőrrák egy ritka formájával küzd.

covid, orvos
A szakorvos megállapította, hogy bőrrákja van a fiatal édesanyának /Fotó: Pexels

Egy évig az arcomon volt, de soha nem akart begyógyulni, ekkor már kezdett gyanús lenni a dolog. Végül a biopszia kizárt minden kétséget, bőrrák 

- kezdte beszámolóját a nő a DailyStarnak.

Soha nem szerettem a napon lenni, a barátaim és a családtagjaim is tudják, hogy napkerülő vagyok. Sajnos azonban még tinédzserként volt néhány súlyos égési sérülésem, és úgy tűnik, ez elég volt hozzá, hogy kialakuljon a betegség nálam.

Rachelnek abból a szempontból szerencséje volt, hogy a foltja nem melanoma, hanem bazálsejtes karcinóma, így megfelelő kezeléssel jó esélyei vannak a felépülésre. 

Megkönnyebbültem, hogy nem melanomáról van szó, de megdöbbentett, hogy ilyen fiatalon bőrrákos lettem. De az orvosom szerint Ausztráliában a legmagasabb a bőrrákosok aránya, így talán mégsem olyan meglepő. 

- zárta sorait a fiatal nő, akire most 6 hónapos kemoterápia, és egy műtéti beavatkozás vár.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek