Lappföldre utaztak, hogy átéljék az ünnep hangulatát, azonban nem erre számítottak; nem volt hó, agresszívak voltak a rénszarvasok és még a Mikulás is morcos volt. Az utazási cég már több utat is törölt a hó hiánya miatt, viszont némelyik család már elindult.
A családok körülbelül 4000 fontot fizettek ki egy háromnapos utazásra a finnországi Kuusamo-ba, ám amikor megérkeztek, szomorú látvány fogadta őket, veszélyes és katasztrofális programok voltak, többen ennivaló nélkül maradtak legalább 8 órára. Az évszakhoz nem illően meleg időjárás és a heves esőzések miatt szinte eltűnt a hó a lappföldi üdülőhelyeken, így az utazási társaság szerdán lemondta az összes utat oda.
Azonban még az utazási cég bejelentése előtt több száz reménykedő család indult útnak, akiket csalódástkeltő látvány fogadott, amikor megérkeztek lappföldi szállásukra.
Egy háromgyermekes apuka, Ricky Edwards megosztotta tapasztalatukat az utazással kapcsolatban, ő feleségével és 3 gyermekükkel indult útnak a Mikulás lakhelyére.
A kislányom nagyon mérges volt, amikor találkozott a Mikulással. Azt mondta, nem hiszi el, hogy ő az igazi Mikulás, és hogy ez nem az otthona, csak az ünnepek alatt lakik itt.
A család megértette, hogy elolvadt a hó, erről a szervezők nem tehetnek, azonban ennivalót sem kaptak eleget. A háromnapos utazás végét egy tradicionális karácsonyi vacsora koronázta meg, azonban sok családot elküldtek a teremből, mert nem volt elég étel.
Elküldtek minket a -8 fokban, hogy menjünk vissza a hotelbe busszal. Legalább 10 gyereket láttam, ahogy sírnak. Később valaki megosztott egy képet arról, hogy mit szolgáltak fel az ünnepi lakomán, azt hiszem, jobb volt, hogy nem jutottunk be. Vicc volt az egész.
Natasha és Scott Walden saját és családjuk biztonságát féltették leginkább, amikor elvitték őket egy olvadó tó jegére szánkózni.
Végig a tó szélén mentünk és őszintén megmondva féltem. Láttam a repedéseket a jégen. Egy rénszarvas is volt, amit kikötötték a fához, azt mondták, ne menjünk oda, mert agresszív.
Az utazási társaság azt nyilatkozta, hogy erre a pár napra havazást írt az időjárás-előrejelzés, azonban ez nem történt meg. Minden résztvevő, aki ezeken a napokon volt az utazáson, megoszthatja velük tapasztalatait, hogy közösen kitaláljanak egy megoldást - írta a The Sun.