Párkapcsolat

"Szeretnék gyerekeket, de pánikolok, mert 37 vagyok és soha nem volt barátom"

Bors

Létrehozva: 2024.12.05.

A 40-hez közeledve egyre nő az aggodalma.

A Londonban élő Kristabel Plummer, aki jelenleg 37 éves, akkor kezdte el érezni a nyomást, amikor 16 évesen elkezdett tinimagazinokat olvasni. A tinédzser évei és a 20-as évek alatt attól tartott, hogy ha nem lesz komoly kapcsolata, akkor „furcsának” fogják tartani, de nehezen jutott el a második vagy harmadik randinál tovább.


Most egyedül él, és bár még randizik, egyelőre messze van a családalapítástól. Kristabel elmondta: 

Próbálok pozitív maradni – sok nő vállal gyereket később, akár 40 évesen is – de már a negyedik randira eljutni valakivel csodálatos lenne. A randizás a késő 20-as éveimben és most teljesen más – akkor úgy éreztem, hogy a világ vége, ha eltűnt valaki, vagy elutasítanak. De most már nem sírok, és elég gyorsan kezelem a dolgokat.

Kristabel 16 évesen egy-két fiúval találkozott ugyan, de csak a 20-as évei közepén kezdett komolyabban randizni. 22 évesen, 2009 decemberében, New Yorkba költözött hat hónapra egy munka miatt. Azt hitte, ott megtörténik a tökéletes „romantikus találkozás”, de csalódnia kellett. A városban töltött utolsó napjai egyikén három férfi is odament hozzá, de nem érezte, hogy lenne értelme folytatni velük az ismerkedést.

Most, 37 éves fejjel úgy látom, valószínűleg el kellett volna mennem randizni velük, csak az élmény kedvéért. Anyukám 23 évesen szült meg, és azt hittem, hogy én is úgy fogok élni, mint ő, és lesz saját családom 25 éves koromra.

- árulta el Kristabel, hozzátéve, hogy azért nem akar olyan férfi mellett megállapodni, akihez nem vonzódik. Kristabel jelenlegi célja, hogy harmadik, negyedik vagy ötödik randira eljusson valakivel... Azt mondja, hogy nehéz olyan férfit találni, aki igazán érdekli. A száméra ideális partner empatikus, akivel szívesen töltene időt, és akivel biztonságban érezheti magát, ugyanakkor kimutathatja neki érzéseit - írja a nypost.com.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek