Hihetetlen

Sztrókja után tért vissza a versenykerékpár világába Attila

Létrehozva: 2024.12.15.

Borbély József Attila hosszas küzdelem árán tudott felépülni, majd visszatérni a sport világába. Sztrók döntötte le lábáról a kerékpáros és edzőként is dolgozó érdi férfit.

Az érdi férfi élete 2019-ben, 44 éves korában változott meg gyökeresen, mikor egy ér elzáródott az agyában. Otthonában esett össze, és másnap reggel találtak csak rá. Kórházba szállítását követően két napig tartották mesterséges kómában. A sztrók utáni ébredést hosszas kórházi gyógykezelés követett. Az elzáródott ér következtében a férfi bal oldala szinte megsemmisült. Bal kezét nem tudja mozgatni, és a bal lába is csak csípőből működik.

Attila élete a kerékpározás volt, de a sztróke megváltoztatott mindent
Attila élete a kerékpározás volt, de a sztrók megváltoztatott mindent Fotó: olvasói fotó

Az érdi férfi élete egyik napról a másikra a feje tetejére állt. Attila azóta rokkantnyugdíjas, és kénytelen volt édesanyjához költözni, mert nem tud önállóan minden feladatot megoldani.

- mondja Attila, aki a sztrók előtt kerékpározni tanította a gyerekeket 5 és 18 éves kor között. 

A hivatása egyben a hobbija is volt, hiszen ő maga is versenyszerűen kerékpározott. Ezért is omlott össze az élete és új megélhetés után kellett néznie.

Számára a munka nagyon fontos, mert azonkívül, hogy pénzt kap érte még mentálisan is feltölti.

A sztrók után újra kerékpárosokat edz Attila

A sztrók és az azzal járó bénulása után Attilának át kellett értékelnie az életét és új, más megélhetés után néznie. Mivel csak otthonról tud dolgozni ez nagyban nehezítette a helyzetét.

 - mondja Attila, aki az állóképességre, a pulzusra, és a keringésre helyezi a legnagyobb hangsúlyt. Jelenleg 12-13 emberrel foglalkozik. 

Soha nem adja fel, mindig vannak tervei. Az erő és a kitartás az élete részévé vált. Bízik benne, hogy a házán idővel sikerül a módosításokat elvégezni, hogy kinyíljon számára a világ, és ne csak a virtuális térben, hanem testközelből is tudja edzeni a kerékpárosokat. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek