Till Tamás

"Sajnálom, hogy én szültem őt" - Megszólalt a Borsnak Till Tamás feltételezett gyilkosának édesanyja

Kóré Károly

Létrehozva: 2024.12.20. 03:00

Szégyelli a bajai kisfiú feltételezett gyilkosának édesanyja, hogy ő adott életet F. Jánosnak. Margit 24 éve követi a hírekben Till Tamás ügyét, és álmában sem gondolta volna, hogy köze lehet hozzá. Most exkluzív interjút adott lapunknak.

Megtaláltuk Till Tamás feltételezett gyilkosának édesanyját. Mint ismert, a 2000-ben eltűnt bajai kisfiú holttestét a rendőrök idén nyáron találták meg egy tanya melléképületének betonja alatt. A szülők, Katalin és Mátyás mintegy negyed évszázadon keresztül reménykedtek benne, hogy gyermekük életben van, így sokkhatásként érte őket, amikor a nyomozók közölték velük a tragikus igazságot. A gyilkossággal a most 40 éves F. Jánost gyanúsítják, aki a bűncselekmény elkövetését először beismerte, de aztán megváltoztatta a vallomását, és már ártatlannak mondja magát.

Till Tamás
Till Tamásnak esélye sem volt a nagyobb fiúval szemben  Fotó: Bors

A 2000-ben csupán 16 éves férfi személyi körülményeiről több minden megjelent a médiában. Többek között az is, hogy 2024-ben feleségül vette a 20 évvel fiatalabb barátnőjét. Az előéletét illetően elterjedt, hogy János korán árva lett, de most megtudtuk: ez csak félig igaz.

Sajnos tény, én vagyok János édesanyja

 – mondta lapunknak az 59 éves Margit. Az asszony egy Bács-Kiskun vármegyei településen él nehéz körülmények között. Csupán nyolc általánost végzett, jelenleg a közmunkaprogramban vesz részt.

Tudom, mivel gyanúsítják a fiamat. Hogy őszinte legyek, nem tudom, mi az igazság, de kinézem belőle, hogy ő az elkövető

 – mondta az anya és hozzátette: egész életében nagyon ritkán találkozott Jánossal.

- János még az esküvőjére sem hívott meg. Öt évvel ezelőtt láttam utoljára. Kijelentette, hogy mivel nem én neveltem, nem vagyok az anyja. Hiába próbáltam neki elmagyarázni, hogy nem tehetek róla, még csak 19 éves voltam és az apja a születése után intézetbe adta, majd később öngyilkos lett – magyarázta Margit. Mint megtudtuk, az apa mérget ivott.

Till Tamás ügy.F János
F. Jánost körözték, miután kiderült, hogy a bűncselekmény nem évült el Fotó: Police.hu

Adja magát a kérdés: az anya miért hagyta, hogy párja az államra bízza a fiuk nevelését.

Nagyon nehéz körülmények között, mélyszegénységben éltem. Nem tudtam őt kivenni. Néhányszor ugyan hazahoztuk, de nem tudott a családba beilleszkedni Mindenkivel flegma volt, és még a húst sem volt hajlandó megenni. Szerintem később le is nézett minket, mert gazdagabb, mint mi. Az apja ágáról valóban kapott egy csomó pénzt, amikor az intézetből kijött. Még házat is vett magának, majd összevissza kóválygott 

– emlékezett vissza az édesanya. Margit egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy az ő fia végzett Tamáskával.

- Kinézem belőle, mert a nagyobbik testvérével is durva volt. Azt nem tudom elképzelni, hogy mi vezethette a fiamat a kisfiú megölésére. Az egész család megütközött. Őszintén sajnálom Tamáska szüleit, de Jánost is. Egészen 2000 óta figyeltem a kisfiú eltűnésével kapcsolatos híreket, együttérzek Katalinnal és Mátyással. A fiamra viszont biztosan kemény börtönévek várnak. Ha valóban ő a tettes, természetesen megérdemli a büntetést. Akármit is tett, ő a fiam, én nem fogom megtagadni. Azt viszont még nem döntöttem el, hogy a rácsok mögött meglátogatom-e. Arra még fel kellene készülnöm lelkileg. Lennének hozzá kérdéseim.

Till Tamás feltételezett gyilkosának van családja

Jánosnak egyébként három testvére született. Az egyikkel tartja is a kapcsolatot. A fiatal nőt elértük, de nem kívánt a kérdéseinkre válaszolni.


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek