UFO

Ufótalálkozóra készülhet az emberiség? Rejtélyes űrhajó jelent meg az égen, ez mindent megváltoztatott

B. V.

Létrehozva: 2024.12.19.

A király egy ufószakértő szerint egy nagyon fontos szerepet fog betölteni.

Elképesztő kijelentést tett egy ufószakértő és filmkészítő, Mark Christopher Lee. Közölte ugyanis, hogy Károly király másfél éven belül, pontosabban 12-18 hónapon belül űrlényekkel fog találkozni. A szakértő szerint épp  nincs is jobb személy III. Károlynál arra, hogy képviselje az első ufótalálkozón az emberi fajt. 

Ufókkal találkozhat Károly király. / Fotó: AFP

Amikor végre, rendesen kapcsolatba lépünk az űrlényekkel, szükséges lesz egy világi vezető szerepe és jelenléte. Szerintem ehhez III. Károly lenne az első számú jelölt. Minden olyan, amire az embereknek szüksége lesz, hogy kiálljanak magukért és megállják a helyüket az új univerzumban, miután pszichológiailag minden meg fog változni! Többé ugyanis nem mi leszünk a domináns lények

 - közölte Lee, aki úgy tudja, Károly az ufóimádatát néha apjától, Fülöp hercegtől örökölte, aki közel 70 éven át tanulmányozta az űrlényeket.

II. Erzsébet néhai, szeretett férje azok után ásta bele magát ebbe a "világba", miután nagybátyja, Lord Mountbatten birtokán elvileg ufó jelent meg 1955-ben az ott dolgozó Freg Briggs szerint. A munkás ugyanis azt állította, hirtelen szédülni kezdett, remegett, majd egy nagy "erő" egyik percről a másikra ledöntötte őt a biciklijéről. Ezt követően pedig egy űrhajót látott az égen távozni. A beszámoló hatására Fülöp herceg könyveket kezdett el gyűjteni az űrlényekről és pilótákkal szervezett találkozót, hogy többet megtudjon az égi jelenségekről, írja a DailyStars.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek