A mentők, tűzoltók és a rendőrök is a helyszínen már.
Borzasztó hírek érkeztek Olaszországból. Az egyik firenzei üzemanyagraktárat ugyanis hatalmas robbanás rázta meg hétfőn délelőtt. A gyárból olyan hatalmas füstfelhők szálltak fel, hogy még kilométerekről is lehetett látni őket. A tragédia során legalább két ember meghalt, négyen eltűntek, és 9-en súlyosan megsérültek.
A gyár 5 kilométeres körzetét pedig figyelmeztették az embereket a veszélyről és maszkokkal látták el őket a füst miatt. Hétfő délután az üzemanyaggyár tulajdonosa az olasz Eni cégcsoport szóvivője arról tájékoztatta a Mirrort, hogy a tartályokat nem érinti a tűz.
Az Eni megerősíti, hogy ma reggel tűz ütött ki a Firenzei üzemanyagraktárban, és a tűzoltóság jelenleg is dolgozik a rakodóhelyiségekben lévő lángok eloltásán, azonban szerencsére ez semmilyen módon nem érinti a tartályokat.
Az Eni egyik dolgozója így nyilatkozott a brutális robbanásról a lapnak:
Hatalmas robbanást hallottunk, és az összes ablak betört hirtelen. A polcok leestek a földre. Rémülten rohantunk fel, hogy védjük magunkat, és hogy megértsük mi történt. Vannak, akik azt hitték, hogy bombákat dobtak a nyakunkba, mint a háború során
- árulta el az egyik gyári munkás.
Azt még nem tudni, hogy mi okozta a hatalmas tüzet, de a helyszínen készült felvételeket itt tudjátok megtekinteni: