Városliget

Városliget: izgalmas kötet mutatja be a park kalandos 250 évét

Bors

Létrehozva: 2024.12.04.

Módosítva: 2024.12.04.

A Városliget több mint 250 éves története alatt először jelent meg összefoglaló könyv az évszázadok során milliók által rajongott közparkról. A múltba, jelenbe és jövőbe is bepillantást engedő, gazdagon illusztrált kiadvány már elérhető a könyvesboltokban.

Hozzám az első aranykor áll legközelebb, akkor még Budapest szerkezete egészen más volt. Az elit itt, a Városliget környékén lakott elképesztő villákban, szecessziós épületekben. Ebben az időszakban nagy szerelmek, nagy beszélgetések és fantasztikus irodalmi művek születtek a Városligetben. Akkoriban a Vampeticsnél – a Gundelt megelőző étterem – találkozott a nincstelen költő az arisztokrata műkereskedő lányával. Ha egyszer az időgépet feltalálnák, akkor ebbe az időszakba szívesen visszanéznék” – mondta a Metropolnak Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója arra a kérdésre, hogy – „A Városliget története” című kötetet ismerve – melyik korszak ragadta meg leginkább a múltból. Hiszen a szerző, Lovas Dániel hat fejezeten keresztül, történeti hűséggel és olvasmányos nyelvezettel kalauzolja az olvasót évszázadokon át napjainkig, a Városliget legújabb aranykoráig. 

városliget
Városliget: a kötet hiánypótló, hiszen 250 év alatt nem született eddig olyan könyv a témában, amely összefoglalja a századokat / Fotó: Metropol

A Múlt-kor gondozásában megjelent „A Városliget története” című kötet igazi varázslat, ha az ember fellapozza, órákig rabul ejti a múlt és az a rajongás, amely évszázadokon át körbelengte a Ligetet. A pezsgő élet, a fiákerek, a majálisok vagy kutyaszánozások azonnal életre kelnek a kötet lapjairól, ahogyan a nehéz idők is. Például a XIX. század második fele, amikor a nagy árvíz idején Pest lakosságának egy része ide húzódott a Duna pusztító áradata elől, vagy amikor a Liget tövében tankok tapostak, diktátorok integettek, aztán a szürke és kiszámítható hétköznapok a bolhapiaccal és végül a Liget Budapest Projekt eredményeként a Magyar Zene Háza vagy az új Néprajzi Múzeum épülete, ahol a kötetet is bemutatták.  

Balról haladva: Bartal Csaba, Lovas Dániel és Gyorgyevics Benedek mérföldkőként emlegették a kiadvány megszületését / Fotó: Ripost

 Városliget: a kötet szórakoztató és tanulságos

A Lovas Dániel által jegyzett, közel 400 oldalas, gazdagon illusztrált elbeszélés 1752-ben kezdődik, amikor az Ökördűlőként ismert terület Pest város tulajdonába kerül és a könyv feleleveníti, hogyan vált a XIX. századi pesti polgárok életének nélkülözhetetlen részévé. Majd egészen elvezet a XXI. századba, a Liget Budapest Projekthez, amely a park történelmi jelentőségű megújulásáról szól. 

A Liget és intézményei történetét teljeskörűen tárgyaló, összefoglaló munka megírására senki nem vállalkozott az elmúlt száz évben. Ezt látva fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy össze kellene foglalni egyetlen kötetben, a kezdetektől napjainkig a Városliget történetét, amely olyan, mint egy fordulatos kalandregény. Több mint egy évtizedes előmunkálatok összegzéseként született meg a kötet, amely tartalmaz minden fontos mozzanatot és intézményt. Kicsit olyan, mint egy regény, egyszerre szórakoztató és tanulságos. Igyekeztem elődeimhez igazodni ebben, hiszen minden korszaknak voltak olyan híres krónikásai, akik olvasmányosan publikáltak a Városligetről, ezzel is népszerűsítve azt. Ilyen volt többek között Nagy Ignác újságíró, Jókai Mór író, majd Karinthy Frigyes és Krúdy Gyula

– mesélte Lovas Dániel, aki elárulta azt is: ahogyan végignézte a Városliget történetét, ráébredt arra a sajátosságra, hogy körülbelül 100 évente tapasztalható olyan történelmi fordulat a Liget életében, amely aztán évtizedekre meghatározza annak jegyeit. A most folyamatban lévő kormányberuházás is éppen így illeszkedik a Városliget történelmébe.

Városliget: „Történelmet írtunk”

Bartal Csaba, a kiadó Múlt-kor történelmi magazin főszerkesztője arról beszélt, hogy megható volt számára az elmúlt 250 évet feldolgozni.

Különböző családtörténeti kutatásokon keresztül tettük ezt, megható volt, ahogyan többek között Feszthy vagy a Rejtő Jenő világát idéző Vampetics család sorsán keresztül ismertük meg a Városligetet. Emellett megkapó volt az a felismerés is, hogy 250 éven keresztül a végtelen rajongásig szerették az emberek a Városligetet, bármelyik korszakot is nézzük. Ez pedig nagyon különleges a magyar történelemben, hogy valaminek ilyen pozitív íve legyen

– mondta Bartal Csaba, aki elárulta, hogy a bemutató napján már szóba jött egy későbbi, bővített kiadás létrehozása is. Mint fogalmazott: „Az eredeti tervekhez képest A Városliget története című, mostani kiadvány tartalma 20 százalékkal bővebb lett, hiszen végtelen mennyiségű anyag áll rendelkezésre. Ezért is érdemes volna a későbbiekben egy bővített kiadás elkészítése”.  

 

Városliget: 1800 parkoló autó, kockaköveken masírozó tankok

Ha egy picit visszamegyünk az időben, akkor 10 évvel ezelőtt 1800 autó parkolt itt, azokon a kockaköveken, amelyeken 35 évvel ezelőtt még tankok parádéztak a kommunista párt legnagyobb dicsőségére. A Városliget folyamatosan változó szövet és akkor, amikor 10 évvel ezelőtt a kormány azt a döntést hozta, hogy megújítja a Városligetet, azt mondtuk: ezt csak úgy lehet megcsinálni, ha a Ligetet saját történelmi hagyományai mentén újítjuk meg. Ezért komoly történelmi kutatás előzte meg a munkákat”– emlékezett vissza Gyorgyevics Benedek. 

A bemutató helyszíne az új Néprajzi Múzeum volt, amely a Liget Budapest Projektnek köszönhetően 3000 ezer négyzetméteren mutat be állandó tárlatot az egykori felvonulási tér, majd parkoló helyén. Itt található a kontinens legjelentősebb etnográfiai kiállítása Fotó: Liget Budapest Projekt

Ma már elmondhatjuk, hogy azóta több mint 12 millió egyedi látogatást regisztráltunk a megújult Városligetben, ahol több, mint 100 év után először épült múzeum Magyarországon. A Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum történeti legátfogóbb megújítása vagy éppen a nagyjátszótér, a kutyás élménypark önmagában is óriási tömegeket vonz ide. A célunk az volt, hogy 365 napon keresztül izgalmas és értékes helyszínt teremtsünk abba a Városligetbe, amelyet az előző évtizedek megtépáztak

– mondta a Városliget Zrt. vezérigazgatója, hozzátéve: „Ezért is óriási öröm, hogy a szerző és a Múlt-kor kiadó hosszú munkájaként végre egy olyan kiadványt tarthat a kezében a nagyérdemű, amely bemutatja ezt az izgalmas átalakulást, amely személyes történeteket, emlékeket is felidéz mindenkiben, miközben a Városliget történelmével is megismerkedik”

A Városligetben lévő csodás épületek és intézmények sorra zsebelik be a nemzetközi díjakat, a „világ legjobb turisztikai fejlesztéséről” itt olvashatsz.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek