Úgy gondolja, hogy nem kell félnünk a haláltól.
A halál olyasvalami, amitől mindannyian rettegünk, de a világ legokosabb embere nem gondolja, hogy ez feltétlenül a létezésünk végét jelenti. Az a férfi, akinek az IQ-ja állítólag 190 és 210 között van – ez sokkal magasabb, mint Albert Einsteiné volt –, úgy gondolja, hogy nem kell félnünk a haláltól.
Chris Langan egy podcastben beszélt a halál fogalmáról.
Ez a jelenlegi fizikai testeddel fennálló kapcsolatod megszűnése. Amikor visszavonulsz ebből a valóságból, visszamész a valóság eredete felé.
Langan szerint a halál nem azt jelenti, hogy megszűnsz létezni. Azt gondolja, hogy a halál után a tudatunk kimozdul abból, amit a világunknak ismerünk, és a valóság eredete felé halad, ami nem a túlvilág. Sokkal inkább egy másik valóság.
A világ legokosabb embere hozzátette, a halál után nem is emlékszel arra, hogy ki voltál, amikor átlépsz a másik dimenzióba - írja a LadBible.
Miért is ragaszkodnál egy olyan világ emlékeihez, amelyben már nem létezel?
- mondta Langan, aki szerint a halál utáni létezés teljes lényünk mélyreható változásával jár, amely túlhalad a fizikai és a mentális énünkön.