Egészség

Ekkor idd meg a kávédat és megóv a halálos szívbetegségektől

K. C.

Létrehozva: 2025.01.09. 08:00

Szakértők árulták el a titkot, amire minden koffein függő kíváncsi.

Egy tanulmány szerint a reggeli kávéfogyasztás a legegészségesebb időpont a koffeinbevitelhez. Sőt a kutatás azt is igazolta, hogy az ebéd előtt kávézók esetében kisebb a szívbetegségek és a fiatalon elhalálozás kockázata, mint azoknál, akik egész nap iszogatják.

Fotó: pexels

A New Orleans-i Tulane Egyetem tudósai szerint a délutáni vagy esti koffein megzavarhatja a test óráját és megemelheti a vérnyomást. A kávé hatásait 40 725 emberen vizsgálták 1999 és 2018 között. Az emberek alig több mint egyharmada - 36 százalékuk - reggel ivott kávét, 16 százalékuk egész nap, 48 százalékuk pedig egyáltalán nem.

A reggeli kávézóknál 31 százalékkal kisebb volt a szívbetegségek kialakulásának esélye, mint a másik két csoportnál, és 16 százalékkal kisebb volt a valószínűsége annak, hogy idő előtt meghalnak.

Az egész nap kávézóknak ugyanolyan betegségkockázata volt, mint azoknak, akik egyáltalán nem fogyasztottak kávét.

A tanulmány szerzője, Dr. Lu Qi elmondta: - Ez az első tanulmány, amely azt mutatja, hogy nem csak az a fontos, hogy iszunk-e kávét, vagy hogy mennyit iszunk, hanem az is, hogy a nap melyik szakaszában. Talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy a jövőben a táplálkozási tanácsadások során az időzítéssel kapcsolatos fontos információkat adjunk. A délutáni vagy esti kávéfogyasztás megzavarhatja a bioritmusunkat és az olyan hormonok szintjét, mint a melatonin. Ez pedig a szív- és érrendszeri kockázati tényezők, például a gyulladás és a vérnyomás változásához vezet.

Korábbi kutatások szerint a fekete ital csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség, a sztrók és a demencia kockázatát, sőt, a rák kialakulásának esélyét is. Az előnyök a kávébabban található antioxidánsoknak és a koffein által felpörgetett anyagcserének köszönhetők.

El kell fogadnunk az immár alapos bizonyítékokat, hogy a kávéfogyasztás, különösen a reggeli órákban, valószínűleg egészséges. Szóval igyuk meg a kávét, de csak reggel!

- jelentette ki Thomas Lüscher professzor, a londoni Guy's and St Thomas' NHS Trust munkatársa.

A tanulmányt a European Heart Journal című folyóiratban tették közzé, amit a The Sun dolgozott fel. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek