Az első randi teljesen új irány vett, amikor Chloe és Josh Jackson olyan hívást kapott, amit senki se szeretne – a kórházból keresték Josh-t, hogy sürgősen menjen be.
Miután a pár megismerkedett egymással a munkahelyükön, rögtön érezni lehetett, hogy ott van közöttük a szikra. A munkahelyi lopott percekből hónapokon belül valami komoly kezdett el kibontakozni, így végül Júniusban Josh elhívta randira Chloe-t.
De, ahogy közeledett a nagy nap, úgy kezdett el romlani Josh állapota is. Éjszakai izzadás, hidegrázás gyötörte, és zúzódások jelentek meg a testén. Először csak fertőzésre gyanakodott, de ahogy teltek a napok a helyzet még rosszabb lett.
Izzadságtól ázva ébredtem, az egész ágyam elázott, annyira rossz volt. Felhívtam a háziorvost, és elmondtam nekik, mi történt, mondták, hogy menjek be vérvételre
Josh-nak a nagy napon sem volt kedve étterembe menni, de a randevút sem akarta lemondani, ezért áthívta Chloe-t a házába vacsorázni.
A pár csak néhány órája volt még együtt, amikor megcsörrent a telefon.
A kórház volt. Megkértek, hogy azonnal menjek be, és Chloe azt mondta, hogy velem jön
Jóllehet Josh meglepődött, amikor megkapta a hívást, még mindig nem számított arra, hogy bármi komolyat fog hallani, maximum kap néhány antibiotikumot. Ehelyett a hír lesújtó volt: Joshnak akut mieloid leukémiája volt, és életmentő kezelést kellett kapnia azonnal. Ez a fajta vérrák a csontvelőben lévő fiatal fehérvérsejtekből indul ki.
Josh szerint a Covid-zárlat nagy részében fáradtnak érezte magát, amit a túl sok munkával magyarázott. Az orvosok azonban azt mondták, hogy egy myeloid dysplasia szindróma nevű betegség alakult ki nála, ami a vérrák korai formája, és leukémiához vezethet.
A diagnózis Chloe számára is sokkoló volt, de úgy döntött támogatja Josht a kezelés során, mivel az első randevú előtt "beleszeretett".
Kemény volt. Mindketten fiatalok voltunk, és egy kapcsolat kezdetének izgalmasnak kéne lennie, de nem így, egy kórházi szobában ülve, a rákkal szembesülve
Alig néhány nappal az első randevújuk után Josh -ban szepszis alakult ki – ez egy fertőzésre adott gyakran életveszélyes reakció –, amelyet sikerült legyőznie, és azonnal megkezdték nála a kemoterápiát. Ám mindössze 21 nappal a sheffieldi oktatókórházban végzett kemoterápia után Joshnál csontvelő-elégtelenség alakult ki, és az orvosok azt mondták neki, hogy őssejt-transzplantációra van szüksége a túléléshez. Testvérét tesztelték, aki beleegyezett a beavatkozásba. Az átültetésre az év októberében került sor.
Ahogy Josh lassan felépült, még egy fontos feladat várt rá. 2022 júliusában egy hajó fedélzetén a Norfolk Broads-on megkérte Chloét, hogy legyen a felesége.
Nem tudott rendesen fél térdre ereszkedni, mivel a kemoterápia károsította a csontot a térdében, ami fájdalmas, de sikerült letérdelnie a kanapéra, ahol ültem, és megkért, hogy menjek hozzá feleségül
A pár 2023 augusztusában kötött házasságot, és most szeretnék átélni mindazokat a kalandokat, amiktől megfosztotta őket Josh betegsége.
Josh most rákmentes, és reméli, hogy az egész megpróbáltatást maga mögött hagyhatja végre.