Nem kezdődött jól az éve a fiatal fotósnak. Bodnár Enikő gyógyíthatatlan betegséggel küzd. A sok ülés miatt kiújult a sérve és óriási fájdalmai vannak, amiket már semmilyen gyógyszer nem enyhít.
A fiatal lány karrierjét egy gyógyíthatatlan betegség törte ketté. Enikő elvégezte iskoláit, majd lediplomázott mozgáskultúra és médiaismeretből. Fotósként kezdett el dolgozni, és a szakmáján belül kiemelkedő eredményeket ért el. Tíz évvel ezelőtt egyik napról a másikra változott meg az élete, mikor egy genetikai vizsgálaton derült fény a betegségére.
A céltudatos fiatal lány Spinocellebralis ataxia SCA1 nevű betegségben szenved. A betegséget orvosai szerint Enikő az édesapjától örökölte. Az első tünetek nála három évvel ezelőtt jelentkeztek. Járása labilissá vált, és nem sokkal később már lépcsőn sem tudott közlekedni.
A betegségemet sajnos nem lehet gyógyítani, csak késleltetni a lefolyását. Ezért folyamatosan tornázok, mert csak azzal tudok harcolni az izmok sorvadása ellen
- mondta Enikő, aki mindent elkövet, hogy harcoljon a betegségével. Orvosai felkészítették rá, hogy az izmai fokozatosan le fognak épülni és a betegség későbbi stádiumában már járni sem fog tudni, és a beszédkészsége is az évek során romlani fog. A szörnyű valóság, hogy halálát a nyelőizmai bénulása miatti fulladás fogja okozni. Ennek ellenére a fiatal ambiciózus fotós nem hagyja el magát. Ha teheti, dolgozik, fotózásokat vállal.
Nagyon szeretem a munkám, és amíg tudok, fényképezni fogok. Karácsony előtt is nagyon sok képet készítettem. Amiben próbálok segíteni az édesanyámnak, mert a betegségem hatalmas terhet mér rá, hiszen csak rá számíthatok
- mondja hálásan Enikő, akit az élet az utóbbi hetekben ismét próbára tett, mert a sok ülés miatt az 1-es csigolyája mellett sérv alakult ki, ami mellé hatalmas fájdalom is társult.
December 28-án kezdtem érezni, hogy fáj. Már többször alakult ki sérv nálam a sok ülés miatt, de ennyire fájdalmas még sohasem volt. Hiába szedtem be a legerősebb fájdalomcsillapítót, az sem enyhítette a szenvedéseim. A helyzetet tovább rontotta, hogy a krémre - amivel kenni kellett a bőröm - allergiás lettem és a bőröm elfertőződött
- mondja szomorúan a fiatal nő, aki rengeteg harcon, fájdalmon és küszködésen ment keresztül az elmúlt évek során. Ennek ellenére nem adja fel, és harcol a betegségével, mert sokáig szeretne még a családja körében maradni.