Betegség

"Fogalmam sem volt róla, hogy haldoklom" - az utolsó pillanatban ment kórházba nyaralása alatt a fiatal nő

B. V.

Létrehozva: 2025.01.28.

A fiatal nő azt hitte, hasi fájdalmait egy egyszerű fertőzés okozza.

Romantikus álomútnak indult egy pár tenerifei nyaralása, ami végül azzal végződött, hogy kórházban kötöttek ki. A fodrászként dolgozó Phoebe Rowe ugyanis öt nappal a megérkezésüket követően hasi fájdalmakra panaszkodott párjának, Ryannek. Túl nagy gondot azonban nem fordított a problémára, mivel pár hónappal előtte elkapott egy csúnya húgyuti fertőzést és azt hitte, csupán azon tünetei tértek vissza. Másnap azonban már hányt is, olyan erős hasi problémái lettek. Azonnal kórházba rohantak, ahol kiderült, súlyos hasnyálmirigy-gyulladása van.

kórház, infúzió, betegség
Kórházzal végződött a nyaralás. Fotó: unsplash.com

Phoebet azonnal az intenzív osztályra küldték, ahol összesen négy liter folyadékot szívtak ki a hasnyálmirigyéből, miközben szeretteivel közölték, nem biztos, hogy túléli a betegséget, mivel fontos szerveinek 90%-a majdnem leállt. Épp ezért élő csodaként kezelték őt, miután állapota javulni kezdett olyannyira, hogy három hét után haza tudták őt engedni. A krónikus állapot azonban olyan súlyos hatással volt rá, hogy hiába "gyógyult" meg, örökké gyógyszerekkel kell éljen. 

Emlékszem, belenéztem a tükörbe és a hasam kő kemény volt. Azt mondták, a szepszis határán voltam már. Sokkot kaptam. Egyszerre vagy 10 nővér vett körül, azt sem tudtam, mi történik. Azt sem tudtam, mi az a hasnyálmirigy-gyulladás. Nem ehettem, nem ihattam, egy cső volt a nyakamban. Kiderült, a hasnyálmirigyem mérgező folyadékot ereszt, ami belekerült a tüdőmbe és a vesémbe is, amik elkezdték felmondani a szolgálatot, ezért azonnal el kellett távolítani a folyadékot. Olyan erős fájdalomcsillapítókat kaptam, hogy 4-5 napig teljesen ki voltam tőle ütve 

- emlékezett vissza Phoebe hozzátéve, addig nem is tudta, milyen rosszul volt, míg magához nem tért. Ekkor ugyanis közölték vele, a hasnyálmirigyének nagy része elhalt, kérdéses volt, egyáltalán túléli-e.

Nem tudtam, hogy haldoklom.

A történtek ellenére a fiatal lány hálát ad a spanyol orvosoknak és kórházi személyzetnek, amiért csodásan bántak vele, írja a Mirror.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek