Erről beszélt Lázár János a szerda délelőtti sajtótájékoztatón.
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerda délelőttre online sajtótájékoztatót hirdetett meg. A KözlekedésInfó nevű online tájékoztatón a legfontosabb közösségi- és autós közlekedéseket érintő kérdések kerültek szóba.
Lázár János azzal kezdte: 2025-ben is igyekeznek jobbá tenni a közlekedést. Elárulta, mely kihívásokkal néznek majd szembe, és milyen terveik vannak az évre nézve.
Elsőként kiemelte: olyan lejárató kampány zajlik a MÁV ellen, amire a Magyar Államvasutak 150 éves történetében eddig nem volt példa.
Olyan támadásnak, politikai akciónak a részese a magyar tömegközlekedés, amire sem az elmúlt 35 évben, sem az azt megelőző száz esztendőben nem volt példa, ezért óriási kihívások között kellett helyt állni.
A MÁV, a Volán és a HÉV egyébként 2024-ben rekordszámú utazást bonyolított: először lépték át az egymilliárd utazásos határt.
A közösségi közlekedés tavalyi rekordszámai is bizonyítják, hogy erre a közlekedési formára szüksége van Magyarországnak, valamint ha olcsó a szolgáltatás, akkor képesek letenni az emberek az autójukat – hangsúlyozta a miniszter. Magyarországon 20 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik a közösségi közlekedést választották autó helyett, és ezzel a MÁV járult hozzá leginkább a károsanyag-kibocsájtás csökkentéséhez.
Lázár János kiemelte: azokkal a vádakkal szemben, miszerint a tarifareform hatalmas anyagi deficitet hoz, az utasoktól származó bevételek 114 milliárd forintot jelentettek 2023-ban. 2024-ben, a novemberi állapot szerint ugyanúgy 114 milliárd forintos árbevétel figyelhető meg.
A lejárató kampány kapcsán elmondta: valóban vannak problémák, azonban túlzás, hogy a magyar tömegközlekedés ne tudná biztosítani 4,5 millió ember mobilitását.
Lázár János elárulta: a tömegközlekedésben dolgozó 53 ezer munkavállalóval hároméves bérmegállapodást kötöttek és 28,4 százalékos alapbéremelés lesz 2025-ben, 2026-ban és 2027-ben. Ez az inflációt meghaladó béremelést jelent.
Lázár János miniszter 10 közlekedésügyi vállalást tett az idei évre nézve.
1. Késési intézmény biztosítását vezetik be. Új rendszert vezetnek be június elsejétől: a jegyárak felét visszafizetik, amennyiben legalább 20 percet késik a busz vagy a vonat. Az utasnak ezért semmit nem kell külön tenni, és a bérletesek is kapnak kártérítést.
2. Egy év alatt az összes MÁV és Volán-mosdót felújítják. A nagyobb pályaudvarokon a mosdók fizetésesek lesznek, kivéve az utasoknak, akik ingyen használhatják majd.
3. Minden InterCity járaton lesz takarítás menet közben április 1-jétől.
4. 2026. április 30-ig 1000 új buszt szereznek be és állítanak forgalomba. Ebből idén 500, jövőre újabb 500 kerül beszerzésre. Így már 6000 darab fiatal, jó minőségű busz lesz az utakon.
5. 2025-ben 40 új villany- és 15 újszerű dízelmozdony áll üzembe. Ezeket bérli a MÁV.
6. 285 db új IC járművet rendelnek be 2025-ben, valamint megjavíttatnak további 100 járművet.
7. A magyar kormány felvásárolja a GySEV-et. Győr, Vas, Zala, és részben Veszprém vármegyék pályaszakaszait átveszi a GySEV. Ez a jelenlegi 400 kilométer GySEV vonal mellé újabb 500 kilométert jelent. "Magyar vállalattá alakítjuk a GySEV-et!" – emelte ki Lázár.
8. Új szolgáltatást alakítanak ki: a MÁV buszt. Több száz buszt bocsátanak a MÁV rendelkezésére, hogy az állomásokon az utasokat ki tudják szolgálni. Ennek ára a vonattal megegyező lesz.
9. Klímagaranciát is vállalnak: 2025-ben lehet majd tudni már, melyik járaton van-e klíma, és az működik-e vagy sem. Vagy klímás busz, vagy klímás vonat mindenhol rendelkezésre fog állni nyáron.
10. Elindul a MÁV plusz applikáció.