A füzesabonyi nyomozók rablás miatt őrizetbe vettek két férfit.
A Füzesabonyi Rendőrkapitányság egy rendkívül fontos eset ügyében indított nyomozást. 204 december 19-én történt a felháborító incidens, mikor két férfi betört egy házba, ami egy dormándi lakos otthona volt és erőszakkal pénzt követeltek tőle. A 76 éves férfi nem akart pénzt adni az elkövetőnek többszöri figyelmeztetésre sem, így egy lapáttal kezdték el ütni többször. A kegyetlen bűntett hatására még a lapátnak a nyele is eltört, ebből következtethető az elkövetők hatalmas ereje és a bűncselekmény súlyos végkimenetele.
A bántalmazás után a két férfi elmenekült, miután a lakást feltúrta és megtalálták a keresett pénzt.
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztálya január 24-én sikeresen elfogta a 22 éves gyanúsítottat Kunhegyesen, társát egy 25 éves férfit, pedig Dormándon, mindketten bujkáltak a hatóságok elől.
A Füzesabonyi Rendőrkapitányság vádat emelt rablás bűntett miatt és gyanúsítottként kihallgatták a két férfit. A nyomozó hatóság azt vizsgálja történt-e súlyos bűncselekmény. A két férfit letartóztatták, majd elrendelték letartóztatásukat, melyet január 26-án a bíróság el is rendelt - írja a police.hu.