A gyors segítség ellenére sem tudtak életet menteni.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint hétfő késő este kigyulladt egy tizenöt négyzetméteres melléképület Szegeden, a Negyvennyolcas utcában. A város hivatásos tűzoltói percek alatt a helyszínre értek, ahol egy lakóház udvarán található külön épületben volt tűz, egy ember tartózkodott az ingatlanban.
A tűzoltók megakadályozták a lángok továbbterjedését, az épületben megtalálták annak lakóját, de a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett megmenteni.
- írják közleményükben.
A lakástüzek főbb kiváltó okai között a nyílt láng használata, a meghibásodott fűtőeszközök, az elektromos zárlat és a dohányzás szerepel kiemelt helyen. A tűz keletkezési okát és körülményeit a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárás keretében tárja fel. A kisebb tüzek még porral oltó készülékkel megfékezhetőek, ezért célszerű ilyen oltóberendezést készenlétben tartani, valamint füstérzékelőt telepíteni. Idén már három áldozatot követelt lakástűz, az újév első napján Törökbálinton, másnap Szászbereken vesztette életét egy-egy ember.