Sajnos már nem lehetett segíteni rajta.
Tragédiával zárult a hét Hajdú-Bihar vármegyében. Az aggódó ismerősök és rokonok legnagyobb bánatára ugyanis holtan találtak egy embert Hajdúböszörményben, a Zelemér utcában a tűzoltók. Az egységet azért riasztották, mert az ott lakó nem adott életjelet magáról már egy ideje. Mint kiderült, a 80 négyzetméteres ház egyik szobájában sziesztakályha üzemelt, így a tragédiát feltehetőleg szén-monoxid-mérgezés okozta, miután a tűzoltók az átszellőztetést követően is magasabb szén-monoxid koncentrációt mértek.
Egy köbméter gáz tökéletes elégéséhez mintegy tíz köbméter levegőre van szükség, ezért fontos a megfelelő levegő-utánpótlás, hogy a tragédiák elkerülhetők legyenek. Ahol zárt térben nyílt láng ég, ott állandó és automatikus szellőzésről kell gondoskodni, emellett érdemes évente egyszer ellenőriztetni a fűtőeszközöket, vízmelegítőket, és szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni
– írja honlapján a katasztrófavédelem.