A nehéz sorsú család tagjainak az anyagi körülményeik miatt kellett szétválniuk. Tímea most nővérét keresi, akinek létezéséről eddig mit sem sejtett.
A Bors korábban beszámolt annak a Susányiné Kun Tímeának az elképesztő történetéről, aki hihetetlen dologról értesült az édesanyja, Miklós Gertrud halála után. Tímea bátyja, Taborszky József ugyanis akkor árulta el neki, hogy valójában nem ketten, hanem hárman vannak testvérek.
Úgy tudom, hogy a keresett testvéremet, édesanyám még gyermekkorunkban adta örökbe, egy Győrben élő családnak
– árulta el lapunknak korábban Tímea, aki több Facebook-csoportban is igyekezett keresni azokat az embereket, akik bármit tudhattak a nővére örökbe adásáról.
Az egyik győri csoportban egy hölgy válaszolt a posztomra
– árulta el elsőként a Borsnak Tímea, aki H. Tímeától, egy szintén Tímea keresztnevű hölgytől jutott információhoz keresett nővére kapcsán.
Bukovits Gézáné a szomszédom volt Győrben, a Sport utcában. Nagyon régen meghalt. Neki volt egy örökbe fogadott lánya, akivel megromlott a kapcsolata és sajnos ő sem tudott róla semmit
– tudta meg lapunk a nővérét kereső Tímeától, valamint az ő szavait megerősítő H. Tímeától.
Az említett Bukovits Gézáné neve pedig azért fontos, mert ő lehet az, aki Tímea nővérét annak idején örökbe fogadta. H. Tímea pedig a közelben lakott az 1990-es évek elején, így még az is lehet, hogy egyazon személyről van szó.
A földszinten lakott egy idős hölgy, akire nagyjából ráillett a személyleírás, valamint a név is
– tudta meg lapunk az ígéretes információk kapcsán.
Mint arról korábban beszámoltunk, egy Bukovits Géza nevű illetőnek is köze lehetett ehhez, akinek akkoriban Győrben volt valamilyen üzlete. Tímea egyébként a tőle telhető minden módon igyekszik megtalálni nővérét, aki édesanyja előző házasságából született.
Elmenni sajnos nem tudok oda, mert rokkant beteg vagyok. Csak egyszer megölelhetném
– tette hozzá a kitartó nő, aki, ha tehetné, saját maga járná be egész Magyarországot, hogy találkozhasson nővérével, akit még soha nem látott és akiről egyetlen fényképe sincs.
Ha a fent leírtak alapján úgy gondolod, hogy hasznos információval vagy segítséggel rendelkezel Tímea számára, akkor a [email protected] e-mail címre tudsz üzenni. A levél tárgyába írd, hogy: „Nővérét keresi Tímea”.