Természetfeletti

Ezért nem tudsz aludni: eljött a Vízöntő kora, hihetetlen változások vannak készülőben

K. D. R.

Létrehozva: 2025.01.09. 11:30

2025 nagyon meghatározó év lesz, rengeteg változást hozva. 2024. november 19-én a Plútó 15 év után átlépett a Bakból a Vízöntőbe, és 19 évig ott is marad. Energetikailag sok változást hoz a Vízöntő kora, ezért nem tudsz aludni mostanában.

November 19-től a Vízöntő kora van érvényben, ugyanis ekkor lépett át a Plútó a Bakból a Vízöntőbe. Ez gyökeres változásokat hoz személyes és társadalmi szinten is, aminek hatását már az év elejétől érezhetjük magunkon. Sokan arra panaszkodnak, hogy december vagy az újév óta nem jól alszanak, nem jön álom a szemükre vagy felkelnek hajnalban. Több elmélet is született a közösségi felületeken arra, hogy ennek mi lehet az oka, sokan pedig asztrológiai változást vélnek felfedezni a dolog hátterében: pontosabban a Plútó által hozott változásokat, a Vízöntő korát.

vízöntő kora
A Vízöntő kora mindent megváltoztat, ezt a változást érzik sokan, amiért nem tudnak aludni  Fotó: Pexels

Hihetetlen változásokat hoz a Vízöntő kora

Különleges asztrológiai jegyváltás történt november 19-én: a Plútó 15 év után jegyet váltott, elhozva ezzel a Vízöntő korát. Az asztrológusok úgy fogalmaznak: Minden, ami régi, elavult, nem az emberiség érdekeit szolgálja, azt a Vízöntő energiája fogja elmosni. Új korszellemet hoz a Vízöntő kora, ugyanis a Plútó a gyökeres változások, a halál-születés bolygója, ami mindent legyalul. Mint egy hurrikán, úgy söpör végig az életünkön és a tudatunkban. Ezt a változást érezhetjük magunkon december óta. Sokan arra panaszkodnak, hogy nem jól alszanak az újév óta, mintha a tudatalattijuk érezné, hogy valami nagy változás van készülőben.

A Plútó a Bakban volt 15 évig, ami azt jelentette, hogy a hatalmat az elit megpróbálja elvenni a kisemberektől. Most a hatalom visszavándorol az emberek kezébe. Amikor legutóbb a Vízöntőbe járt a Plútó olyasmik történtek mint az Amerikai függetlenségi háború vagy a Francia forradalom

– mondta el TikTok-videóban Lugosi Csaba, aki számmisztikai és asztrológiai témákban készít videókat a platformra. A szakértő arra is kitért, hogy számmisztika szempontjából is különleges a 2025-ös év, hiszen a számjegyeket összeadva a 9-es szám jön ki, ami az embert jelenti, az emberi tudatot és realitást. Szerinte ebben az évben a kilences szám sok változást hoz be az életünkbe, ami csak rajtunk áll, hogy pozitív vagy negatív. 

Hogy a Plútó miben hoz változást neked, azt onnan tudhatod meg, ha megnézed, hogy a Vízöntő melyik házadban van

– mondta Lugosi Csaba a videóban. Ezt az interneten számos kalkulátorral megnézheted, beütve a születési dátumodat. A videóban arra is kitér a tartalomgyártó, hogy a kínai horoszkóp szerint az idei a kígyó éve lesz, ami mindig változást, transzformációt jelez. A világ meg fog változni és a mi életünk is, hiszen a kígyó mindig levedli a bőrét.

A Plútó mindent, ami elavult, ami régi azt eltörli, új időszámítás kezdődik számunkra  Fotó:  Pexels.com

Technológiai, társadalmi és személyiségbeli változásokat hoz a Vízöntő kora

A Plútó mozgása hatással van a tudatalattira, az emberek személyiségére, a társadalomra és a technológiára. Így a következő 19 évben ezeken a területeken érzékelhetünk változásokat, saját életünkben is, személyiségünkben, de akár új korszellem, világnézet, társadalmi rendszer is kialakulhat. Ami igazán izgalmas, hogy sem a Bakban, sem a Vízöntőben nem lesz már többet a Plútó a mi életünk alatt, hiszen olyan lassan vált jegyet, hogy a következő Vízöntő korszak már nem a mi életünkben lesz. 

A technológia egy fontos szempont jelenleg, hiszen az AI, mesterséges intelligencia egyre nagyobb utat tör magának. Mivel a Plútó erre a területre is nagy hatással van, így számíthatunk rá, hogy a technika még rohamosabb fejlődésbe kezd. A legfontosabb azonban, hogy a lelkünkben, tudatunkban és életünkben komoly változásokat indít el a Vízöntő kora, így ne csodálkozzunk, ha megviseli szervezetünket ez a transzformáció. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek