Próbálták megmenteni az életét, de nem jártak sikerrel.
Rendőri intézkedés során vesztette életét egy 40 éves sofőr. A férfit a Szolnoki Rendőrkapitányság munkatársai 2024. december 22-én akarták megállítani Zagyvarékas külterületén, miután érvényes vezetői engedély nélkül vezetett. Megkülönböztető jelzés használatát is bevetették, de a sofőr továbbhajtott, gyorsított, menekült. A járművel a település felé vette az irányt, majd a Szabadság téren egy betontalapzatnak ütközött. A sofőr ekkor kiszállt az autóból és elfutott a rendőrök elől, akik néhány száz méter után elfogták és megbilincselték. Ekkor azonban hirtelen rosszul lett.
Eszméletét vesztette, amelyet követően a rendőrök megkezdték az újraélesztését, amit a rövid időn belül a helyszínre érkező mentők folytattak. Az életét azonban már nem lehetett megmenteni. A tragédia miatt a Szolnoki Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében nyomozást indított és szakértők bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.
A soron kívül elvégzett hatósági boncolás megállapította, hogy a férfi halálának oka a rendőri intézkedéssel nem hozható összefüggésbe. A parancsnoki kivizsgálás, mely szerint a rendőrök intézkedése jogszerű, szakszerű és arányos volt, továbbá a helyszínre érkező ügyész jelenlétében történt
– írja honlapján a rendőrség.