A nő mindig egy lépéssel a párja előtt járt.
Egy nőnek sikerült túljárnia féltékeny férje eszén, amikor ő felbérelt egy magánnyomozót annak érdekében, hogy leplezze le a szerelme titkos viszonyát.
A 41 éves Emma rájött, hogy férje, Joe fizetett egy nyomozónak, mivel elég hamar megtudta, hogy követik. Sikerült is átvernie a férjét és a felderítőt is.
Elárulta, hogy már több mint egy éve viszonya volt egy férfival, akivel az interneten ismerkedett meg, és egy alkalmi kaland után dolgok komolyabbá váltak. Féltékeny férje azonban gyanakodni kezdett a késő esti munka miatti kimaradások, a gyakori edzőtermi látogatások és a titokzatos telefonhívások miatt. A ravasz feleségnek azonban sikerült a radar alatt maradnia, és titokban tartani a viszonyát - így a nyomozó nem talált semmi félrelépésre utaló bizonyítékot.
A viszonyt nem a nő kezdeményezte, de azt mondta, hogy Joe-val már évek óta „eltávolodtak egymástól”, mielőtt megismerkedett szerelmével, Alexszel.
Tudtam, hogy ez helytelen, de nem voltam képes megállni. Évek óta először éreztem magam kívánatosnak. Nem álltam készen arra, hogy ezt feladjam. Ugyanakkor tisztában voltam azzal, hogy okosabbnak kell lennem, ha meg akarom tartani a titkomat
- mesélte a hölgy.
Emma elárulta, hogy ezután létrehozott egy hamis munkahelyi projektet, hogy fedezze a késői esti kimaradásokat, és egy titkos telefont használt, hogy beszéljen Alexszel.
− Először fogalmam sem volt róla, hogy felbérelt valakit a figyelésemre. De visszagondolva, voltak jelek - egy autó, ami mintha néhányszor követett volna, egy idegen, aki az irodám közelében mászkált. Rájöttem, hogy mi történik, és megdupláztam az erőfeszítéseimet, hogy a radar alatt maradjak - vallotta be a feleség, aki mindig egy lépéssel a férje előtt járt.
A magánnyomozó végül nem talált „semmilyen konkrét bizonyítékot a titkos viszonyára”, Joe bocsánatot kért Emmától, amiért gyanút fogott. A nőnek elmondta, hogy paranoiás volt, de bízik benne. Ugyanakkor a feleséget egy bűntudattal vegyes megkönnyebbülés kerítette hatalmába, mivel tisztában volt vele, hogy hazudott a szerelmének. Azt is tudja, hogy ez sokáig így nem fenntartható, de egyelőre boldog, és amíg senki nem tud semmit, addig nincsen baj - írja a Mirror.