Haláleset

Rendőrök lepték el kora reggel az érdligeti Lidlt: holtan esett össze az egyik dolgozó

N.T.

Létrehozva: 2025.02.24.

Meghalt egy magyarországi Lidl-dolgozó, bezárták az áruházat.

A Híradó.hu sajtóinformációk alapján azt írja, hogy a Lidl Magyarország megerősítette sajtómegkeresésre megerősítette, hogy a decemberben megnyitott érdligeti áruházuk egyik munkavállalója rosszul lett, majd hunyt el hétfő reggel. Az üzlet a holttest elszállítását követően nyitott ki.

Fotó: Lidl

Az Érdiszemmel blog bejegyzése szerint szemtanúk helyi csoportokban arról számoltak be, hogy alig negyedórával a nyitás után rendőrségi járőrautókat láttak az üzlet előtt, illetve egy temetkezési vállalkozó kocsiját.

A beszámolók szerint ekkor még nem lehetett tudni, hogy vásárló vagy áruházi dolgozó vesztette életét.

Az oldal szerint a Lidl közleményében úgy fogalmazott:

 „Az üzletben dolgozó kollégák azonnal megkezdték az újraélesztést, és hívták a mentőket, akik rövid időn belül a helyszínre érkeztek, de sajnálatos módon munkavállalónk életét már nem tudták megmenteni”. 

Az áruházat, mivel annak területén történt a haláleset, kegyeleti okokból nem nyitották ki. A holttest elszállítását követően, 8:45 órakor, az áruház ismét megnyitotta kapuit a vásárlóközönség előtt. A Lidl Magyarország osztozik a család és a közvetlen munkatársak fájdalmában.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek