Lángok

Már csak ebben bízik a két túlélő család, akiknek a fóti ikerháztűz 15 perc alatt vette el mindenüket

M. N.

Létrehozva: 2025.02.15.

Továbbra is vizsgálják, hogy mi okozhatta a tüzet az ikerházban, azonban egyelőre úgy tűnik, elektromos hiba miatt lett oda két család otthona. A fóti ikerháztűz áldozatainak segítsége van szükségük.

Ahogyan arról korábban a Bors is beszámolt, hatalmas tűz pusztított múlt szombaton, február 8-án este Fóton, a Bocskai utcában. A fóti ikerháztűz során két családnak kellett új otthont keresnie, ugyanis mindenük elégett. Az egyik felében Illés Zoltán, a felesége, két 18 éves ikerlánya, 6 és 8 éves fiai laktak, míg a ház másik felében egy négytagú család, kicsi gyerekekkel. A férfi szerint történt egy kisebb előrelépés az ügyben.  

fóti ikerháztűz
A fóti ikerháztűzben mind a két család otthon nélkül maradt Fotó: Bors

„Büszke vagyok a bátor lányaimra” 

Éppen a két ikerlányom volt itthon, amikor az egyikük észrevette, hogy valami hatalmas lángokkal ég a ház mellett

 – mesélte Zoltán. – Azonnal szólt a testvérének és közösen hívtak engem és a tűzoltókat. Mindeközben elindultak kifelé. Pizsamában és mezítláb kezdtek el menekülni, majd eszükbe jutott, hogy bent maradt a kiskutya, így érte gyorsan visszarohantak még, ölbe vették és őt is kihozták. Körülbelül 15 perc alatt oda lett mindenünk, ennyibe telt, hogy leégjen a házunk, majd a tűz átterjedjen az ikerház másik felére is. Szerencsére senki sem sérült meg! Nagyon büszke vagyok a lányaimra, hogy ilyen gyorsan reagáltak és ki tudtak menekülni a házból. Jelenleg mindannyian jól vagyunk, de őket azért elvisszük pszichológushoz, hogy megfelelő módon tudják feldolgozni a történteket.

fóti ikerháztűz
15 perc alatt megsemmisült minden Fotó: Bors

Elektromos hiba lehetett a fóti ikerháztűz oka, bíznak a biztosítóban

– Továbbra is folynak a vizsgálatok, de egyelőre úgy tűnik, elektromos hiba okozhatta a tüzet – mondta a férfi. 

– Jelenleg mi is és a másik család is kiköltöztünk, hiszen lakhatatlan lett az ikerház. Illetve elkezdtük a romokat eltakarítani. Annyi fejlemény viszont történt, hogy végre kijött a biztosító, felmérte a károkat. Még nem tudjuk, hogy mi lesz a döntésük, de bízunk a jóindulatukban, hogy nem hagynak ennyi gyereket fedél nélkül.

A családoknak szüksége van segítségre

15 perc – ennyi kellett ahhoz, hogy az évekig spórolt, féltve őrzött tárgyak és emlékek elégjenek az ikerháztűzben. Zoltánéknak és a másik családnak is szüksége van segítségre. 

– A gyerekek szobája teljesen megsemmisült az értékeinkkel együtt, egyedül lent a konyha maradt felismerhető állapotú, de az is csak a látszat. Egyszerűen felfoghatatlan ez a tragédia. A lányok épp az érettségire készülnek, az összes tételük odalett, de tulajdonképpen az összes létező értékünk elégett. A másik család szintén hasonlóképpen járt, ott két kisgyermek van. Bízunk az emberek jóságában, köszönjük mindenkinek, akik adománnyal segíteni tudnak rajtunk! – zárta szavait a családfő.

Ha szeretnél a családnak segíteni, ITT teheted meg!
 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek